Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált, egy kisebb betegség azonban kicsit bekavart a felkészülésbe. Az elmúlt hetek ennek ellenére biztatóak voltak, sőt egy kis születésnapi ünnepség is belefért a bajnoki ráhangolódásba.
November elején rendezik a rövidpályás országos bajnokságot, amely az év egyik fontos állomása Ugrai Panna számára. A BVSC úszójának a verseny előtti hetek azonban nem alakultak teljesen zökkenőmentesen.
Szeptemberben szerintem egész jól mentek az edzések, a hónap végén pedig volt egy felmérőverseny a Duna Arénában. Egész jó időket úsztam, közel kerültem az egyéni csúcsaimhoz, úgyhogy az nagyon jó visszajelzés volt – mesélte Panna.
Október elején viszont egy betegség lassította le a munkát. A felépülés sem ment egyik napról a másikra, így az edzések is nehezebben alakultak. A legutóbbi, hódmezővásárhelyi versenyén azonban már biztató jeleket látott.
Ahhoz képest, hogy beteg voltam, egész jól ment. Olyan időket úsztam, mint a tavalyi rövidpályás országos bajnokságon, úgyhogy nem mondanám, hogy rossz formában vagyok. Csak egy kicsit rosszul jött az a betegség – fogalmazott.
Sok úszás, sok lehetőség
Az országos bajnokságon várhatóan több egyéni számban is rajthoz áll, elsősorban gyorsúszásban, de a vegyesúszás is szóba kerülhet. A pontos program még nem végleges, ám a váltók is komoly pluszfeladatot jelenthetnek: egy-egy versenynapon így több úszás is összejöhet, ráadásul az előfutamok után remélhetőleg a döntőkben is érdekelt lesz, így a következő hét semmiképpen nem tűnik pihentetőnek.
A célokat illetően Panna nem helyezésekben gondolkodik elsősorban. Szeretné jól érezni magát a versenyen, jókat úszni, és ha minden összeáll, megjavítani az egyéni rekordjait is.
Szeptemberben 100 és 200 gyorson is csak két-három tizedre voltam az egyéni csúcsaimtól. Jó lenne végre egy új egyéni rekordot úszni, és persze jókat versenyezni – mondta.
A gyorsúszás most kiemelt szerepet kap, de a váltókban is szeretne eredményes lenni a csapatával. Az érmek megszerzése is szóba jöhet, ám a legfontosabb egyelőre az, hogy a medencében kihozza magából, ami benne van.
Születésnap a medencében
A felkészülésbe még egy különleges nap is belefért: Panna október 18-án ünnepelte a születésnapját. A hétvégi vásárhelyi verseny miatt a nap első fele ezúttal is az uszodában telt, utána viszont jutott idő a családi ünneplésre is.
A délelőttöt és a délután elejét az uszodában töltöttem, versenyzéssel ünnepeltem. Utána otthon volt egy kis családi sütizés, úgyhogy nem rúgtunk ki a hámból – mesélte mosolyogva.
A szezon hátralévő része még formálódik. Panna szerint valószínűleg lesz még egy versenye az év végéig, de a pontos helyszín és program egyelőre nem dőlt el. Az amerikai US Open lehetősége is felmerült, ám az átállásra rendelkezésre álló rövid idő miatt úgy tűnik, inkább másik versenyt választanak.
A hosszabb pihenő sem feltétlenül fér bele: a jövő évi nagypályás világbajnokság a megszokottnál korábban érkezik, ezért a felkészülés ritmusát is ehhez kell igazítani.
Addig azonban előbb a rövidpályás országos bajnokság következik. Panna számára most a jó úszások, az egyéni csúcsok és a váltóban elérhető sikerek jelentik a legfontosabb célokat. A többit pedig majd a medence és az eredmények eldöntik.

