200 néző előtt játszotta le első meccsét a Tiszavirág SC

Történelmi pillanatot élhetett át Csongrád: a frissen alakult Tiszavirág SC férfi futsalcsapata lejátszotta első hivatalos mérkőzését az NB III Dél-keleti csoportjában. A Monolith-Tech-Tiszavirág SC néven induló együttes hazai pályán, 200 néző előtt debütált, és bár a végeredmény nem a hazaiaknak kedvezett, a lelkesedés és a közösség támogatása igazán példaértékű volt.

A találkozón a legutóbbi idény bronzérmese, az SZTE EHÖK SE volt az ellenfél, akik a rutin terén és helyzetkihasználásban is előrébb járnak. A végeredmény 1–11 lett, de a Tiszavirág SC számára ez a meccs sokkal többről szólt, mint a számokról vagy éppen az eredményről.

A klub első hivatalos gólját Bodor Bendegúz, a csapatkapitány szerezte. A mérkőzés sajnos nem múlt el sérülés nélkül: Sándor László Achilles-ín-szakadást szenvedett, őt ha minden igaz időközben már meg is műtötték.

A találkozót követően Somodi Viktor vezetőedző így értékelt:

„A futsal szépsége, hogy hiába csinálunk szép dolgokat és nézünk ki jól mezőnyben, ettől még a végeredmény olykor teljesen mást mutat… Az első szezonban építkezünk, de bízunk benne, hogy hamarosan ez eredményességgel is társul.”

A következő fordulóban november 5-én Lakiteleken lép pályára a csapat, a Dirner Siland FC ellen.

Ezt követően hazai környezetben november 14-én 18:45-től a Szent Mihály lesz a csongrádiak ellenfele.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...