Felemás hétvége a HLKC utánpótlásnál

Az elmúlt hétvégén pályára lépett a Hódmezővásárhelyi LKC két utánpótláscsapata is. Az U16-os lányoknak nem jött ki a lépés Solton, az U20-asok viszont nagy skalpot gyűjtöttek be Szarvason.

HLKC U16 – Solton elúszott a pontszerzés

TRD Solt – HLKC 41–28 (22–15) A fiatalabbak jól kezdték a meccset, sokáig fej-fej mellett haladtak a hazaiakkal, de aztán jöttek a technikai hibák és a kihagyott ziccerek. Sipos Nóri góljaival még tartották magukat, Nagygyörgy Rebeka és Csenteri Zille is villogott, de a második félidőre elfogyott az erő és a lendület. A végére nagy különbség alakult ki a csapatok között, de a vásárhelyi lányok küzdöttek, és ebből lehet építkezni.

U20 – Revans a bajnok ellen

Szarvasi NKK – HLKC 27–36 (12–19) Az idősebb korosztály tagjai viszont nagyot mentek! A tavalyi bajnok otthonában már az első félidőben sikerült ellépni, Török Laura a kapuban parádézott, elöl pedig Mészáros, Dobsa és Balázs K. szórták a gólokat. A beállók, Papp Dorka és Koncz Lina is rendre helyzetbe kerültek, és éltek is a lehetőségekkel. A második félidő már örömjáték volt, mindenki hozzátette a magáét, a végén pedig magabiztos, kilencgólos győzelem zártak a csajok.

Fotó: HLKC Facebook

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...