A Pelister elleni BL-meccs előtt Szilágyi Benjámin nem kertelt: „Ez nem lehet kérdés, nagyon elszánt mindenki, kőkeményen edzünk, hatalmas szükségünk van a győzelemre, az újabb két pontra. Egyet ígérhetek – és ezek nem csak szavak –, hogy a hatvan perc alatt mindent beleadunk.”
A múlt heti bitolai vereségből tanultak a Kékek, és most az a cél, hogy már a meccs elején nyomás alá helyezzék az észak-macedónokat. „Kőkemények, néha a durvaság határát súrolják, de Szegeden tudatosítani kell bennük, hogy nincs esélyük.” – mondta a szélső a klub hivatalos oldalának nyilatkozva.
Szilágyi Komlón igazi vezérként játszott: minden hetest bevágott, gólerős volt, és a csapat a szezon legnagyobb különbségű győzelmét aratta. „Minden győzelemnek ereje van, ez is sokat dobott a lelkeken. Elfáradtam, de jó érzés volt úgy felülni a buszra, hogy mindent kiadtam magamból.”
Szilágyi azt is hozzátette, hogy külön motivációt jelent számára, hogy a BL-ben is komoly szerepet kap, és bízik benne, hogy a csütörtöki sikerüket szeretett technikai vezetőjüknek, Dobozi Ivánnak ajánlhatják majd.
A teljes interjú a Pick Szeged hivatalos oldalán olvasható!
Fotó: pickhandball.hu

