A vásárhelyi származású Gachályi Gréta ezüstérmet nyert a burgosi junior világkupán, és ezzel újabb nagy sikert ért el.
A Csomorkány SE egykori vívója, Gachályi Gréta ismét megmutatta, hogy a vásárhelyi gyökerekből komoly nemzetközi siker nőhet ki. A Honvéd versenyzője a burgosi junior világkupán ezüstérmet szerzett.
Az útja a döntőig tele volt drámával: kétszer is egyetlen tussal nyert, ami ebben a sportágban igazán idegőrlőnek számít. A nyolc között és az elődöntőben már magabiztosan hozta a meccseket, és a fináléban sem volt messze attól, hogy elkapja a világranglista első helyezett amerikai Machulskyt. A 13:15-ös vereség így is hatalmas teljesítmény, hiszen az aranytól sem járt túlságosan messze.
Gréta formája egyre jobb: ott volt a felnőtt válogatón a nyolcban, megnyerte a saját korosztályos országos bajnokságát, most pedig világkupa-ezüsttel térhet haza. Fülig ér a szánk, mert jól látszik, hogy Gréta folyamatosan fejlődik!
Örülök, hogy ilyen jól sikerült ez a verseny, tényleg azt érzem, hogy egyre jobban és jobban megy a vívás. Azt sajnálom, hogy az egyik edzőm, Peterdi András nem látta a versenyt. Viszont annál jobb, hogy László István itt volt mellettem. Remélem, a folytatásban is minden hasonlóan alakul, mint eddig, és akkor minden rendben lesz.
– nyilatkozta a Magyar Vívó Szövetség oldalán.
Fotó: hunfencing.hu

