A megyeegyes tabella éléről várja a tavaszi folytatást a Sándorfalva. A csapat nem titkoltan a bajnokság megnyerését tűzte ki célul, ennek ékes bizonyítéka az is, hogy a téli átigazolási időszakban Grünvald Attilát is sikerült megszerezniük. Antal Krisztián vezetőedzőt kérdeztem, ő pedig válaszolt.
Hogy áll a csapat, milyen a felkészülésetek?
Antal Krisztián: Január 5-én kezdtük a felkészülésünket. Az első két hétben nem volt még edzőmérkőzésünk, az állóképesség és az erőfejlesztés volt a cél, illetve a főbb taktikai pontokat ismételtük és vettük át. Az első edzőmeccsünket január 23-án a Martfűvel játszottak, 2-2-es döntetlennel végződött. Aztán a volt csapatom, a Hódmezővásárhelyi FC látogatott Sándorfalvára, őket 4-1-re sikerült megvernünk. A következő mérkőzésünk a Grosics II-vel volt, ott 2-1-es vereséget szenvedtünk. Majd a héten a SZVSE-vel játszottunk, őket 4-0-ra vertük.
Szép eredménysornak tűnik, te is így látod?
Krisztián: Összességében azt gondolom, hogy jó meccseket játszottunk, fel tudtuk venni a tempót a magasabb osztálybeli riválisokkal és ez a legfontosabb. A célunk az volt, hogy játékban, illetve fizikai párharcok terén egyenlő szintet mutassunk. Úgy látom, ebből a szempontból rendben vagyunk. Bízom benne, hogy a sérültjeink is rendben jönnek és többen már nem sérülnek meg, hogy úgy várjuk a bajnoki rajtot, ahogy azt kell.
Milyen változások történtek a keretben?
Krisztián: Nagy mozgás nem történt, de amit tudni kell, hogy Grünvald Attilát sikerült megszereznünk. Neki komoly NB-s múltja van, az NB II-ben játszott, de az NB I-ben is megfordult néhány meccs erejéig. Legutóbb a Tiszakécskét erősítette. Szükségünk volt egy rutinos játékosra, akit a hátvédsorban tudunk használni. Ott ugyanis fiatal játékosokból áll a csapat, akár a kapusposzton is és kell a rutin, a tapasztalat, a kommunikáció meccs közben. Horváth Zalán is csatlakozott hozzánk, ő a Debrecen II-ből érkezett, de az első csapatnál is megfordult. Neki tavaly volt egy sérülése, még nem százszázalékos, de hamarosan tud nekünk segíteni. Illetve Csicsely János nevét említeném, ő ősszel játszott néhány meccset, tipikus befejező csatár, de egy sérülés miatt nem sokat tudott pályára lépni korábban.
Mi az, amire ti most készültök? A szezonnak még nincs vége, ráadásul még az osztályozó sincs kizárva, de azért ti előre néztek, az NB III felé, ugye?
Krisztián: Persze. Szóba került. Amikor a nyáron elkezdtünk a keretet és a céljainkat megbeszélni. Ennek fényében erősítettünk. Én is ezt kommunikáltam a csapat felé, bajnokságot kell nyerni, egyértelmű a cél. Viszont a feljutásig még hosszú az út, nem akarok erről beszélni. A megyei kupaserleget is jó lenne viszont elhódítani. Komoly teljesítményt kell leraknunk az asztalra, ez biztos!
Elégedett vagy az eddigi szerepléssel? Nem volt vesztes meccsetek, ti kaptátok a legkevesebb gólt, ti szereztétek a legtöbbet. Finoman szólva is impozáns a teljesítmény.
Krisztián: Igen. Ha visszatekintek a társaságra, ahhoz képest, amikor ideérkeztem és arra, ami most van, akkor látom, hogy sokat léptünk előre, sokat fejlődtünk. Pláne, ha kiemelem a fiatal játékosokat, akik egy év alatt mennyivel többek lettek, mennyit fejlődtek. De a rutinosabb, tapasztaltabb játékosokban is megvan a fejlődési folyamat, hiszen egységet alkotnak, húzzák magukkal az öltözőt! Azt gondolom, hogy ezek mind előre mutató dolgok. Sokat léptünk előre. Én mindig a csapatjátékot tartom szem előtt, fontos, hogy az működjön. Ha ez megvan, akkor a csapatnak kicsit könnyebb a feladata.
Mi az, amiben úgy látod, fejlődni kell?
Krisztián: Több olyan mérkőzésünk is volt, ahol az első félidőt tekintve sok-sok kihagyott helyzetünk volt. Egy gólt rúgtunk vagy 0-1-ről fordítottunk, de nem zártuk le megfelelően a meccset, nem rúgtunk újabb gólt. A befejezéseken és a helyzetkihasználás hatékonyságán lehet javítani. Ha van 8-10 helyzetünk, amit kidolgozunk, de csak kettőt rúgunk be belőle, az nem jó arány. Ha kialakítunk egy helyzetet, abból gólt is kell szerezni. Szóval volt néhány meccsünk, ahol nem megfelelő gólszámmal zártunk, de azért összességében jó meccseket játszottunk. Domináltunk. Van, amikor leesik a társaság, ez néha talán az ellenféltől is függ, de összességében az osztályon belül favoritok vagyunk. Ezt mutatják az eredményeink is. A tapasztalataimból kifolyólag viszont én az NB-s osztályhoz viszonyítok, hogy ott mire lesz szükségünk, mivel kell többnek lennünk. A rájátszásban azért jó meccsekre számítok, hiszen ott a Makó, a Tiszasziget, ott tornyosulnak mögöttünk és szerintem jó meccseket fogunk játszani. A többi csapatot is dicséret illeti, mert sok esetben alaposan megnehezítik a munkánkat.

