Dömsödi Dalma: Nagy dolog, hogy három világversenyen is döntőt játszottunk

Ezüstérem, ezüstérem és egy újabb ezüstérem. Az Európa-bajnokságon is remek szereplést nyújtott a magyar női vízilabda-válogatott, de a végső nagy siker, sajnos most is elmaradt. Az élményekről Dömsödi Dalmával, a válogatott szentesi származású játékosával beszélgettem.

Az elmúlt időszakban rendre beszéltünk a nemzetközi válogatott szereplések után és van egyféle deja vu érzésem. Már megint egy ezüstérem. Ami egy nagyon szép eredmény, de azért jól sejtem, hogy most már egy picit csillogósabb éremre vágytok?

Persze, jobb lett volna,ha jobban csillog, de szerintem így is egy nagyon jó úton indultunk el a válogatottal. Világkupa ezüstérem, VB második hely és most az EB második hely. Persze nyilván sajnos mindig ezüstérem lett a vége, de azért az nagyon nagy szó, három mindháromszor ott tudtunk lenni a döntőben.

Hogy érezted a meccseket? Kívülről nézve azért piszok izgalmas meccseket játszottatok.

Az új lebonyolításnak köszönhetően ugye már minden meccsnek tényleg jelentősége van,  nem úgy, mint korábban, amikor ha valamit elrontottál, még ki lehetett javítani. Nagyon komoly meccseink voltak. A spanyolokkal kezdtünk, az olimpiai címvédővel, ők egy nagyon erős csapat és megadta a lendületet, hogy az első meccsen sikerült nyerni ellenük.

Azt a meccset, hogy élted meg, ott az utolsó negyedben nagyot mentetek!

Kétgólos hátrányból indultunk neki az utolsó negyednek, aztán lőttünk négyet és egyet sem kaptunk. Ez szerintem nagy szó, főleg a spanyol csapat ellen. Nagyon nehéz meccs volt, de úgy éreztem, hogy mi jobban bírtuk, mind mentálisan, mind fizikálisan a végét.

Cseh Sándor mondott az utolsó negyed előtt bármit, amitől megtáltosodtatok?

Csak annyit mondott, hogy nyugodtan csináljunk mindent, van még egy negyedünk. Azt tudni kell, hogy Sanyi végtelenül bízik bennünk és ez szerintem rengeteget hozzáad a teljesítményünkhöz, akár a mindennapokban is. Szerettük volna meghálálni neki, hogy igenis képesek vagyunk bármire.

Beszéljünk egy picit a görögök elleni elődöntőről is, ahol szurkolóként rágtuk a körmünket, kijutott az izgalomból, hiszen ötméteresekkel dőlt el az a csata.

Nehéz volt nagyon. Kiélezett meccs volt. A végén vezettünk két góllal, de sikerült visszajönniük és így lett döntetlen és ötméteresekkel nyertünk. Nagyon örültünk, hogy a végén mi jöttünk ki győztesként. Bár azt gondolom, hogy ha azon a meccsen nem nyerünk, akkor nincs igazság a Földön, hiszen azért volt pár érdekes dolog azon a mérkőzésen.

Ezt hogy élitek meg a medencében? Ha ilyen – fogalmazzunk úgy, hogy – furcsaságok történnek?

Nyilván rossz, minden játékosnak, minden sportban az, ha valami külső hatás éri a játékát, a teljesítményét. Mert sajnos hiába edzünk, adunk bele mindent, ezt ezzel el lehet rontani és ez nagyon rossz. Viszont ilyenkor nagyon erősnek kell maradin mentálisa és tényleg mindent beleadni. Próbáltunk túl lendülni ezen, hogy hiába van mindenki ellenünk, akkor is nyerni fogunk

Aztán jöttek a hollandok a fináléban, az egyetlen csapat akiktől kikaptatok. Mire készültetek ellenük?

Nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, hogy ugyanolyan kevés gólos meccs lesz-e ellenük vagy ez alkalommal sok gól születik. Azt tudtuk viszont, hogy mindent meg fogunk tenni a döntőben, hogy mi legyünk a győztesek, de ez sajnos a végén nem sikerült. Az 5 méteres párbaj sajnos szerintem már a szerencsén múlik, de szerintem így is egy izgalmas meccset játszottunk az nap.  A meccs után egy kicsit szomorúak voltunk, de gyorsan megemésztettük ezt és tényleg nagyon dolog, hogy három világversenyen, háromszor is döntőt játszhattunk.

Pihenni sikerült egy kicsit, mert a hazai bajnokság sem várat magára sokáig.

Igen, volt egy hét pihenő, ami szerencsére jól telt, rendesen fel tudtam töltődni, aminek nagyon örültem. Rómában voltam egy hétig. Volt városnézés és minden, tényleg teljesen kikapcsoltam. Szerdán pedig már mérkőzést játszunk, egy komoly meccset a Dunaújváros ellen, ami nekünk nagyon fontos a bajnokságban, reméljük, hogy jól fog sikerülni.

Mik a várakozásaid a bajnokság, de főleg a saját teljesítményed kapcsán?

Szeretném ugyanúgy folytatni, ahogy akár most az Európa-bajnokságon vagy a szezon előző részében, mert szerencsére jól ment a klubban is. Magabiztosan hoztam, amit elvárnak tőlem és szeretném ezt folytatni és még jobban a csapat hasznára lenni.

Ergo az eb-szerepléseddel elégedett vagy? Nem tudom a kapitány mondott-e bármit akár neked személyesen a torna után?

Volt egy fogadás, amin én nem voltam ott, így mi személyesen később fogunk beszélni. Ott azt mondta, hogy mindenkivel nagyon elégedett, mindenki a maximumot nyújtotta, de azért mindenki előtt ott van még a fejlődési lehetőség és még ennél is több van bennünk.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...