Őrületes hangulatú meccset játszott a Pick Arénában a Szeged a PSG-vel!
Fordulatos és igazán remek összecsapást játszott a Pick Arénában a Szeged a francia PSG-vel, a Bajnokok Ligája rájátszásában. A Kékek a szezon egyik legjobb játékával rukkoltak elő, amihez a közönség is hozzátette a magáét, egyébként ez volt a csapat 279. Bajnokok Ligája mérkőzése!
A szünet egygólos francia előnynél jött, majd a fordulás után is felváltva potyogtak a találatok. A végső dudaszó pillanatában viszont maradt a vendégek előnye, igaz Mackovsek egy Pazar gólt vágott a jobb felsőbe egy időn túli szabaddobással, így kialakítva a 30-31-es végeredményt.
A visszavágót április 3-án csütörtökön Párizsban rendezik.
A Tisza-partiak vezetőedzője, Michael Apelgren így nyilatkozott a lefújást követően:
Kis dolgokon múlt a siker, szoros volt a meccs, így minden esélyünk meglehet a visszavágón. Sok jó dolgot láttam, van megoldásunk a PSG játékára, védekezésére, de persze hibáztunk is. A nyomás innentől kezdve a párizsiakon lesz, apró dolgok döntenek majd a továbbjutásról jövő héten. Ott vagyunk a nyakukon, mindent megteszünk, hogy nyerjünk idegenben! Szeretném külön megköszönni a szurkolóink támogatását: csodálatos és tüzes volt ma is az Aréna!
Fotó: Pickhandball.hu

