A Makó és a Dorozsma továbbra sem hibázott

Nyolc fordulót követően is van még két hibátlan csapat a Csongrád-Csanád megyei I. osztályban. A Makó és a Dorozsma is továbbnyújtotta a jó szériát, mindkét együttes 4 gólt vágott a hétvégén.

A Dorozsma ezúttal hazai pályán fogadta a Tiszaszigetet, és 4-2-re nyert. Ennél persze kicsit fordulatosabb volt a találka, hiszen a hazaiak vezetést szereztek Holcsik Bálint révén, majd Patai Balázs és Bánóczki Dániel góljaival fordított a Tiszasziget, viszont Holcsik újabb gólja csak hamar egyenlítést ért. A folytatásban a hazaiak tudtak jobban felpörögni, Ottlik Márk és Molnár Ádám góljaival alakult ki a végeredmény.

A Makó a Szentes jó sorozatát szakította meg, habár nem volt lefutott a mérkőzés. A hazaiak Frank Boldizsár góljával már a 3. percben vezetést szereztek, viszont az újabb találatra majd egy órát kellett várni, ismét Frank volt eredményes. Erre volt válasza a Szentesnek, Mihály Róbert köszönt be. A hajrát viszont a Makó hozta jobban, Isaszegi Máté iratkozott fel a gólszerzők közé, de Frank nem érte be két góllal, a hosszabbításban büntetőből volt eredményes, 4-1-re nyert a Makó.

Az Algyő ikszelt az újonc Mindszenttel, sokat kellett várni a gólokra, de a második felvonás derekán hirtelen kétszer is jött a középkezdés, előbb a vendégek voltak eredményesek (Sylmetaj Murat), majd Szilágyi Norbert büntetőt értékesítve hamar egyenlített. Ez lett a vége, 1-1.

A Bordány a SZEOL SC – FK Szeged otthonában vendégeskedett, ezen a meccsen sem volt hiány gólokból. Márton Ákos és Buchholcz Barnabás találataival a bordányiak bő 10 perc után vezettek, Ilyés Áron pedig szépített, igaz a fordulásra visszahízott a kétgólos előny, Heipl Benjáminnak köszönhetően. A hajrában aztán Kovács Kornél növelte az előnyt, Ilyés Áronban viszont volt még egy gól, de ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elég. 2-4.

Megszerezte szezonbeli második győzelmét a Balástya, akik ez alkalommal mondhatni hengereltek a szűk kerettel kiálló Deszk ellen. Szűcs Tibor, Bitó Martin és Törköly Tamás is beköszönt, majd a végén Kiss Bence szépített, Bitó viszont 4-1-re módosítotat az állást. Önbizalom növelő siker? A következő fordulóban meglátjuk.

Az UTC pedig továbbra sem tört jeget. A Mórahalmot fogadták és végül 3-1 arányban maradtak alul. Simon Balázs öngóljával kerültek előnybe a homokhátiak, majd Jójárt Kristóf is betalált. A fordulás után Orosz Lőrinc szépített és szorosabbá tette az eredményt, de végül Körmöci Márk büntetőjével visszaállt a kétgólos vendég fór és ez is lett a vége.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...