A BVSC jön a Szent Gellért Fórumba

Hazai pályán folytatja a pontvadászatot az NB II-ben a Szeged-Csanád GA.

Vasárnap 17 órakor a BVSC-Zugló lesz a vendég a Szent Gellért Fórumban, a Merkantil Bank Liga 22. fordulóját rendezik meg.

A Tisza-partiak tavaszi szereplése nem rossz, hiszen három győzelem, két döntetlen és egy vereség a mérlegük, jelenleg a hatodik helyen szerepelnek a tabellán. A legutóbb Csákváron ikszeltek Alekszandar Jovics tanítványai.

A vendég fővárosiak 27 ponttal a tabella kilencedik helyét foglalják el, 6-9-6-os mérleggel. Az előző körben ők speciel nyerni tudtak, a Békéscsaba ellen.

A felek eddig háromszor csaptak össze. Az előző esztendőben előbb 1-0-ra, majd 2-0-ra nyert a Szeged, a mostani szezonban pedig egy gól nélküli döntetlen született.

A várakozások kapcsán a szegediek trénere így nyilatkozott a klub honlapján:

Nehéz mérkőzésre számítok. A BVSC egy rendkívül fegyelmezett, kemény csapat, amely kiválóan alkalmazza a kontratámadásokat. Nagyon tisztelem Csábi Józsefet, masszív együttest rakott össze. Meg kell védenünk a helyünket a táblázaton, ennek érdekében domináns játékot várok. Kontroll alatt kell tartanunk az összecsapást, ez csak akkor sikerülhet, ha egységesek leszünk.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...