Baseball toborzó lesz Hódmezővásárhelyen

A Beavers Baseball SE Vásárhelyen, a Halesz sori pályán április 13-án, vasárnap 15 órától várja azokat, akik kipróbálnák magukat a sportágban.

Nem véletlen, hogy a MezeketFel.hu-n a menüsorban nincs külön fülön a baseball, Csongrád-Csanádban ugyanis nem nőnek gomba módra a sportággal foglalkozó egyesületek. Legjobb tudomásunk szerint a hódmezővásárhelyi Beavers Baseball SE az, amely már évek óta népszerűsíti a sportágat, hozzánk legközelebb talán Jászberényben űzik még a baseballt.

A sport viszont talán nem túlzás azt állítani, hogy kezd népszerű lenni, ezt fémjelezheti, hogy a Sport TV-n is műsorra tűznek baseball-mérkőzéseket és a vásárhelyi tapasztalatok is azok, hogy többeket érdekel ez a sport, kezd a köztudatba kerülni.

„A baseballhoz labdaérzékre van szükség és a sport szeretetére, minden mást meg lehet tanulni, ezért merem mindenkinek ajánlani” – fogalmazott Varga Viktor, a Beavers elnöke.

Aki pedig kacérkodik azzal, hogy belekóstol a baseballba, április 13-án, vasárnap 15 órától Vásárhelyen, a Halesz sori pályán megtalálhatja a számításait. Az egyesület nem titkolt célja, hogy a hamarosan rajtoló bajnokságban akár már újoncok is szerepet kapjanak és a közösség, a csapat tagjai legyenek.

Az egyesület ez alkalommal a Magyar Baseball Baráti Kör által indított bajnokságban vesz majd részt, ahol a Jászberény, az Érd, a Debrecen, a Szentendre és a Budapest Reds szerepelhet majd az ellenfelek között.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...