Százhalombattán kapott ki a Pick Szeged U21

Idegenben, a Százhalombatta vendégeként játszott bajnoki az OTP Bank-Pick Szeged U21-es csapata.

Szabó Levente együttese kiegyenlített mérkőzést játszott az NB I/B-s kézilabda-bajnokság negyedik fordulójában. A Százhalombatta elleni első félidőben sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a hajrában inkább a hazaiak bizonyultak jobbnak, így némi előnyre tettek szert.

A szünet után is a házigazda kapta el jobban a fonalat, de gyorsan felzárkózott a Szeged, a második felvonás hajrája azonban szintén inkább a vendéglátóké volt, aminek köszönhetően végül 29-26-ra megnyerték az összecsapást.

A Tisza-partiak U21-es alakulata a következő fordulóban, október 5-én, vasárnap a PLER U12-es gárdájával mérkőzik hazai körülmények között.

Fotó: Pickhandball | Sólya Eliza

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...