A Paks elleni pazar győzelmet, egy hasonló hazai siker követte!
Elképesztő lendülettel kezdte a szezont az élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban az SZTE-Szedeák. Simándi Árpád együttese bravús győzelmet aratott a Paks otthonában és hasonló sikert könyvelhettek el a héten hazai pályán, a Kaposvár ellen is.
Az élvonalba visszatérő somogyiak jól erősítettek a szezont megelőzően, nem számítottak könnyű ellenfélnek és fel is adták a leckét a Szegednek. A Tisza-partiak amúgy sem voltak könnyű helyzetben, hiszen a maródiak listájára Zsíros Péter és Djordje Drenovac is feliratkozott. Egyetlen cserével állt ki a csapat.
Ennek ellenére a Szeged jól kezdett 18-8 arányban sikerült megnyerniük az első negyedet. A folytatásban azért igyekezett a Kaposvár felzárkózni és fáradozásaikat siker is övezte, de a hazaiak ennek ellenére javarészt úgy tűnt kézben tartják a találkozó alakulását. A végén ennek ellenére most is volt ok arra, hogy izgatottan pislogjon a lelátón a közönség, de a siker meglett, 68-65-re nyert a Szedeák!
Fotó: SZTE-Szedeák Facebook

