Michael Apelgren marad Szegeden

A zágrábi győzelem után újabb örömhír érkezett a szegedi #HandballFamily-nek: Michael Apelgren szerződését 2028. június 30-ig hosszabbította meg a klub.

„Nagyon szeretek Szegeden dolgozni. Úgy érzem, hogy folyamatosan építkezünk, és a helyes irányba tartunk”

– mondta Apelgren, aki nem csak a BL-ben, hanem a Magyar Kupában is letette a névjegyét: 2025 áprilisában Tatabányán kupagyőzelemre vezette a csapatot, miközben a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolcig jutottak.

A svéd mester nem csak klubedzőként aktív: 2024 októbere óta a svéd válogatott szövetségi kapitánya, korábban pedig a párizsi olimpián másodedzőként dolgozott. A PICK Szegednél eddig 64 mérkőzésen irányította az együttest, és a klub elnöke, dr. Szűcs Ernő Péter szerint:

„egy teljesen új projektet indítottunk el, amelyet szeretnénk a trénerrel közösen folytatni”.

Apelgren játékosként is szép utat járt be: Hammarby, BM Granollers, IK Sävehof, Puerto Sagunto, Elverum – és öt válogatott meccsen tizenötször volt eredményes. A sportos családi háttér (édesanyja válogatott kézis, édesapja focista) csak ráerősített arra, amit ma Szegeden látnak benne: egy karakteres, nyugodt, de ambiciózus vezetőt, aki nem csak taktikát, hanem víziót is hoz a pályára.

„A klub mindig is támogatott, és ezeket a kedves gesztusokat soha nem felejtem el”

– tette hozzá Apelgren, aki nem csak marad, hanem épít is.

Fotó: pickhandball.hu

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...