A Gyulát is elcsípték az algyői kézis lányok

Hazai pályán játszottak Zsilák Katalin tanítványai, ahol izgalmas meccsen begyűjtötték a két pontot.

Ternyák Vanda két gólja adta meg a kezdőlökést az összecsapásnak, ami rögvest izgalmas első játékrészt hozott. A Gyula igyekezett tartani a tempót, a félidő végét pedig jobban is teljesítették, így egygólos előnynél mehettek szusszanni a vendégek.

Szerencsére parázs csatát hozott a folytatás is, hamar visszavette a vezetést az Algyő, 15 perccel a vége előtt háromgólosra hizlalták előnyüket a lányok, igaz a hajrára csak egyenlített a Gyula. A végén viszont sikerült uralnia a játékot a hazai együttesnek, akik így 35-32-re nyertek.

A csapat szombaton Kecskeméten folytathatja a pontvadászatot.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...