A Mindszent átvette a vezetést a megyekettőben

A Mártély elleni sikerrel álltak az élre.

Szomszédvári rangadó volt a megyekettes labdarúgó-bajnokságban is. A Mártély a Mindszent együttesét fogadta. A találka első felvonása nem hozott gólt, a fordulás után egy szép akció végén Papp Zoltán talált be, de Bartyik Roland révén a 73. percben jött a válasz is. A találkozó paprikás hangulatban telt, az utolsó 10-15 perc inkább a favágó-bajnokság hangulatát hozta, a kakaskodásból pedig a vendégek kerültek ki jobban, Sylmetaj Murat góljával a hajrában átvették a vezetést és behúzták a három pontot.

Az üldözők közül az Algyő II. kikapott, a Tömörkény nyerte ezt a csatát, akik első sikerüket könyvelték el a szezonban.

A hatodik forduló további eredményei:

Öttömös – Balástya 3-2
Domaszék – Röszke 1-1
UTC – Csengele 1-1
Ásotthalom – Csanytelek 3-1
St. Mihály – Tiszasziget II. 1-1

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...