Négy pont az első három fordulóban, miközben a nyáron négy felnőtt játékos is távozott. A Tisza Volán SC női kézilabdacsapata alaposan átalakult az előző idényhez képest, mégis biztatóan kezdte az NB II-es szezont. Most pedig jön az FKSE-Algyő elleni újabb szomszédvári rangadó!
A Tisza Volán tavaly az NB II 14 csapatos mezőnyében az ötödik helyen végzett, nyáron azonban komoly változások történtek a keretben. Négy felnőtt játékos távozott, a pótlásukra pedig elsősorban fiatalok érkeztek.
„Teljesen más elvárásokkal vágtunk neki ennek a szezonnak, mint tavaly” – mondta Dankó Ervin, aki ennek ellenére nem panaszkodhat az első néhány meccset követően. A csajok két győzelemmel kezdtek, a négy megszerzett ponttal pedig még a vezetőedzőt is sikerült kellemesen meglepni.
A Szarvas elleni győzelem különösen pozitív emlék, hiszen arra előzetesen nem igazán számítottak. A másik oldalon persze ott van a nagyobb arányú vereség is – a PC Trade Szeged ellen -, amely után maradt némi hiányérzet, de Ervin úgy látja, azon a napon egyszerűen nem volt bennük a győzelem.
Most pedig jön az Algyő. Ismerős ellenfél, de Dankó szerint a tavalyi mérkőzésekből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.
„Bátran ki merem jelenteni, hogy nem fog hasonlítani a tavalyi mérkőzésekre”
– fogalmazott, elsősorban a csapatban történt változások miatt.
Ráadásul a tréner szerint jelenleg inkább az Algyő a találka favoritja. A Tisza Volánnak sérültje és hiányzója is van, a keret pedig jóval fiatalabb lett.
„Nem mi vagyunk az esélyesek, és ezzel nem mondok nagyot. Inkább az Algyő, hiszen ők azért azokkal a minőségi játékosokkal rendelkeznek, akikkel megnyerhetik ezt a mérkőzést.”
Dankó Ervint a szezonnal kapcsolatos várakozásairól is faggattam. Az NB II átalakított rendszerében rájátszás következik, alsó- és felsőházzal, az egymás elleni pontoknak pedig itt és ott is fontos szerepe lehet.
A legnagyobb kérdés azonban egész évben ugyanaz lesz: mire képes a fiatal csapat egy-egy adott napon?
„Sokkal hektikusabbak vagyunk, rutin oldalon kevésbé vagyunk most jók, és azért a nagy csatákban nyilván nehezebb lesz a dolgunk.”
Az Algyő ellen tehát nem feltétlen a Tisza Voláné a nagyobb rutin és nem kiálthatunk országos egyest! De a négy pont után talán éppen ez a fiatal csapat egyik legnagyobb fegyvere: nincs rajtuk akkora teher, viszont már megmutatták, hogy képesek meglepetést okozni.
Fotó: Facebook

