A sereghajtót hajtotta az FKSE-Algyő

Frappáns győzelem, frappáns címadás.

Az Alsónémedi vendégeként folytatta az NB II-es női kézilabda-bajnokságot az FKSE-Algyő. Zsilák Katalin tanítványai számítottak a mérkőzés esélyesének, tekintve, hogy a hazaiak még nyeretlenek a szezon során. Ez pedig nem is változott a 60. perc végén.

A csapat igyekezett tartani a lépést az FKSE-vel, de a 10. perc után folyamatosan nőtt a vendégek előnye. Félórányi játék után már nyolccal mentek az algyőiek, akik a tempóból sem vettek vissza, ha már elkezdtek játszani, hagyták magukat belelendülni. Végül közel félszáz gólt szereztek, ebből 15-öt Ternyák Vanda jegyzett.

A csapat most szombaton (02.07.) házigazdaként folytatja a kiírást, a Szarvast fogadják.

Fotó: FKSE-Algyő Facebook archív

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...