Tíz nap pihenő után úgy indultak neki a Kecskemét elleni csatának a szegediek, hogy idegenben még nem ízlelhették meg a győzelem ízét az idei szezonban. A Messzi István sportcsarnokban azonban gyorsan nyomatékosították, hogy most másként alakul a forgatókönyv.
A meccs elején úgy tűnt, átgázol ellenfelén a Szedeák. A korán kiépített tízpontos fórból még úgy is 12 pontos előny maradt az első negyed végére, hogy a KTE kétszer is időt kért a rohamok megszakítására. A második játékrészben viszont felpörögtek a hazaiak. Bár a szegediek tartották a tíz pont körüli távolságot, a kihagyott büntetők megbosszulták magukat, a Kecskemét pedig hármasokkal egylabdásra olvasztotta a különbséget a nagyszünetre (42–45).
A pihenő után aztán elől-hátul megrázta magát a szegedi együttes. Egy gyors nyolc-nullás rohammal alapozták meg a harmadik negyedet, amelyben mindössze 7 pontot engedélyeztek a kecskemétieknek, miközben Drenovac vezérletével 25-öt rámoltak be. A 70–49-es állás harminc perc után lényegében eldöntötte a lényegi kérdéseket.
A záró felvonásban már csak az előny őrzése volt a feladat, a vége pedig kiütéses, 23 pontos szegedi siker lett. Bár Milos Glisics 18 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplázott, az első idegenbeli győzelemhez az egész csapat nagyszerű játéka kellett. Ezzel négy forduló után 2–2-es mérleggel áll a Szedeák.
Andjelko Mandics vezetőedző így értékelte a látottakat a klub beszámolójában:
„Gratulálok a srácoknak, jó mérkőzést játszottunk, amelynek nagy részét kontrolláltuk is. A második negyedben tízpontos előnyünknél zsinórban öt büntetőt kihagytunk, így a Kecskemét visszajött három pontra. A harmadik negyedben jó csapatjátékkal ismét nagy előnyt alakítottunk ki, ezt a végéig meg is őriztük. Sok sikert a Kecskemétnek!”
A szegediek nem pihenhetnek sokáig: szombaton 18 órától a DEAC érkezik az újszegedi sportcsarnokba.
Fotó: hunbasket.hu | Réti Attila

