A Szedeák vereséggel kezdett hazai pályán

77-70 lett a vége, a Honvédé lett a győzelem.

Huszonkét nap után játszott ismét bajnoki meccset az SZTE-Szedeák férfi kosárlabda csapata. A meccs érdekessége, hogy a Honvéd elleni kézfogón debütált a csapathoz visszatérő vezetőedző Andjelko Mandics.

Jól kezdte a csörtét a Szedeák, az első negyedben tizenegy ponttal is elhúztak, de ezt követően ritmust vesztett a csapat. Olyannyira igaz volt ez, hogy a második negyedben teljesen lefaragta hátrányát a vendégalakulat, sőt fordítottak és kópé módon elkezdtek meglépni. Nem alakult jól ez a periódus a hazaiaknak.

A nagyszünet után megrázta magát a Szeged, legalábbis abban az értelemben, hogy újra nyíltsisakos lett a küzdelem, de a sorsdöntő pillanatokban mégsem alakult minden a tervek szerint. A záró felvonásban fordított ugyan a Szeged időlegesen, de az előnyt ekkor nem sikerült megőrizni, a Honvéd jött ki jobban az adok-kapokból és végül hét ponttal megnyerték a találkozót.

Igazi hullámvasút volt az a meccs szegedi szempontból, hiszen 11 pontos hátrányt sikerült elveszteni, majd 13 pontot ledolgozni, végül viszont mégis a vendégek szerezték meg a győzelmet. Reméljük a srácok gyorsan rendezik magukban a dolgot, hiszen pénteken már az Alba Fehérvár otthonában bizonyíthatnak.

Gratulálok a Honvédnak! A második negyedben nem jól reagáltunk a Honvéd agresszivitására, fizikális játékára. Nem tudtuk azt játszani, amit szeretnénk, így több mint tízpontos hátrányba kerültünk. A szünet után jól játszottunk, jobban védekeztünk, de a második félidőben kihagytunk tizenegy büntetőt, és több támadólepattanót is engedtünk ellenfelünknek, több alkalommal büntetők után. Az utolsó három percben ott volt az esélyünk, de nem használtuk ki. Ez a csapat közös felelőssége, így nem lehet büntetőzni

– így nyilatkozott Andjelko Mandics a meccset követően.

SZTE-Szedeák–Endo-Plus Service Honvéd 70–77 (21–19, 14–27, 24–19, 11–12)
NB I./A csoport, 17. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Győrffy, Sörlei, Frányó.
SZTE-Szedeák: Vulikics 8, Cseh 13/3, Drenovac 18/3, Zsíros 2, RECORDS 11. Csere: Moss 15/3, Kerpel-Fronius, Anda 1, Mucza 2, Polányi. Vezetőedző: Andjelko Mandics.
Honvéd: RUSH 27/9, DIMITRIJEVICS 17/9, Valerio-Bodon 3/3, O’Bannon 2, Radó. Csere: SIMMONS 17, Simon 3/3, Dócs 8, Kopácsi, Reizinger. Vezetőedző: Zlatko Jovanovics.
Kipontozódott: Zsíros (40.), Kerpel-Fronius (40.), ill. Rush (38.)

Fotó: szedeak.com | Kamenik Balázs

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...