Vélhetően Békésig a sebességhatárt betartva, kilencvennel ment a Kosársulis kisbusz, a srácok viszont átléptek a százas határt és önbizalomtuningnak is beillő meccsen nyertek a Hepp-kupában!
A Békés most NB II-es, de régi ismerős: sok évig nagy meccseket vívott a vásárhelyiekkel az NB I/B-ben és a Hepp-kupában is több alkalommal találkoztak már. A Kosársuli ezúttal felforgatott kerettel utazott, ami jó hír volt a fiataloknak – Megyesi és Szilágyi kezdett, a 16 éves Utasi Gergő pedig pályára lépett és fontos kosarakat is szerzett. Emellett az új fiúk, Szombati és Tóth is megmutathatták magukat.
Az elején még ment az adok-kapok, egyik csapat sem tudott elszakadni, de a második negyed közepén jött a fordulópont: 36–38-nál Kruzslicz indította a rohamot, Szombati triplázott, Balogh és Utasi is betalált – 12–0-s roham, és hirtelen 14 ponttal ment a Kosársuli. A félidőre pedig már stabil előny alakult ki (40–54).
A folytatásban Bősz és Balogh hármasai után még tovább nyílt az olló, és bár a Békés próbált visszakapaszkodni pár villanással, a vásárhelyiek végig kézben tartották a meccset. A negyedik negyedben Bősz rákapcsolt és sorban szórta a triplákat, a hajrában pedig a legfiatalabb, Utasi Gergő zárta le a meccset – stílszerűen azzal a kosárral, ami átlendítette a csapatot a százpontos határon.
A 101–89-es sikerből mindenki hozzátett valamit, Balogh és Bősz 20–20 ponttal vitték a prímet. Ez a győzelem nemcsak továbbjutást, hanem komoly lendületet is adhat a Kosársulinak a folytatásra. Így legyen!
Fotó: Vásárhelyi Kosársuli archív

