Borbás és Kelemen is négyet vágott

Volt olyan megyehármas meccs a hétvégén, ahol két játékos is mesternégyesig jutott, és izgalmakból ezt leszámítva is akadt bőven a gólgazdag 5. fordulóban.

A Szegedi VSE-Gyálarét ezúttal sem finomkodott, a Tömörkényt egyszerűen szétlőtték a hazaiak, 11-0-ra. Borbás Martin már a 18. percben betalált, aztán a 29. és a 32. percben is újabb gólokat szerzett, a második félidőben pedig már 6-0-nál szintén ő volt eredményes – négy gól egy embertől. A mutatványt aztán Kelemen Balázs irigyelte meg: a 67., 68., 86. és 88. percben is a hálóba talált, így neki is meglett a négyes. Kiss Kornél, Nyári Márk Károly és a tizenegyesből eredményes Palócz Ákos tette fel a koronát a gólzáporra.

Székkutason viszont pontot vesztett a listavezető: az Üllés Szikszai Ádám Erik gólja után egy perccel már egyenlített is (Lajkó Balázs), a második félidőben pedig végig hullámzott a meccs – Peták Márkó előnyt szerzett a vendégeknek, Daraki Zoltán egyenlített, Szabó Imre Richárd fordított, a hajrában pedig Csamangó Olivér mentette a pontot Üllésnek. 3-3, a Székkutas így is listavezető, de az idényben először nem nyert.

A Zsombó továbbra sem ismer kegyelmet: Péter Sándor és Mihálffy Zsolt már az első félidőben eldöntötte a Kiszombor elleni meccset, a második játékrészben pedig Kacsala Norbert is beköszönt – 3-0, és így minden meccsét megnyerte eddig a csapat.

Makón igazi hullámvasút várta a nézőket. A hazaiak Szilágyi Zsolt duplájával, majd Murvai Máté és Bíró Tibor góljával már 4-1-re vezettek, a HTUS azonban Kecskeméti László, majd Tóth Patrik és a hajrában, a 88. percben Vizi Dániel találatával egészen 4-3-ig felzárkózott. A hajrában két piros lap is született (Hajduk Zsombor, majd a hosszabbításban Németh Gergő), de a Makó tartotta a győzelmet – ezzel megszerezte idénybeli első három pontját.

Kisteleken sem unatkoztak a fiúk. Tóth Gábor duplájával a hazaiak már 2-0-ra vezettek, a Zákányszék azonban Seck Mamadou Bassirou tizenegyesével és Hajdú Márkó góljával egyenlített. Bencsik Adrián válaszolt a Kisteleknek, majd a második félidőben Németh Milán és Tóth Bence váltották egymást a góllövésben, végül Sándor Bence, majd ismét Németh Milán következett, ő zárta le a meccset – 6-3.

Apátfalván is simán ment a hazaiaknak: Bartucz Máté duplájával, illetve Kis Bence és Berczán Áron találatával 4-0-ra vezettek a Szegvár ellen, a vendégek csak a hajrában, Bihari Tamás révén szépítettek – 4-1.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...