Két világváros, egy hónap és két szegedi ököl. Október 9-én Budapesten, október 25-én pedig Londonban áll majd kötelek közé Gémes Levente, a Szeged Box Club kétszeres magyar bajnoka.
A budapesti gálát a Magyar Vasúttörténeti Parkban rendezik, ezt a New School Promotion szervezi, és nem akárkik lesznek ott: az olimpikon Hámori Luca, a világbajnoki bronzérmes Akilov Phylip, illetve a válogatott Kovács Pál, Buza Rafael és Kovács Kruzitó is szorítóba lép aznap. A meccseket a Sport1 élőben közvetíti majd, úgyhogy otthonról is végig lehet izgulni. Két héttel később aztán irány London, ahol a York Hallban vár Leventére egy hatmenetes összecsapás – ez azért is érdekes, mert eddig négymenetes meccseket bokszolt.
A budapesti gála, ha úgy tetszik afféle főpróba is lesz a londoni előtt.
Gémes Levente legutóbb júliusban lépett ringbe, és néhány napon belül duplázott: előbb Angliában megnyerte első profi meccsét, majd Nyíregyházán begyűjtötte pályafutása második magyar bajnoki címét, ahogy azt illik.
Levire az októberi kaland előtt azonban még egy hazai megmérettetés vár rá: a hétvégén Kiskunhalason rendezik a régiós bajnokságot, ahol a Szeged Box Club nagyobb csapattal képviselteti magát, Gémes Levente is a kontingens tagja.
Fotó: Magyar Ökölvívó Szövetség

