Volt kraft a Tisza-partiakban, de végül a BVSC hozta a papírformát.
A SZVE női vízilabda csapata erős kezdéssel rukkolt elő a tavalyi ezüstérmes BVSC ellen: Felkai Sára gyors találata után Rajna Enikő is betalált, majd Korom Réka az első negyed utolsó másodpercében emberelőnyből egyenlített, így 3–3-mal zárult az első nyolc perc. A védekezés ekkor még jól működött, több lövést is jól blokkoltak a lányok, és teljesen nyílt volt a meccs.
A második negyed elején Binder Dorka góljával újra a Szegednél volt az előny, de a BVSC fokozatosan átvette az irányítást. Dobi, Tiba és Gorter találataival 7–4-re fordítottak, miközben a szegedi emberelőnyök sorra kimaradtak. Rajna büntetőből még szépített, így a nagyszünetre 7–5-ös vendégvezetés alakult ki.
A harmadik negyedben Felkai büntetője után még 8–6-ra felzárkóztak a hazaiak, de a BVSC ezután öt gólt lőtt zsinórban. Gorter Pien tarthatatlan volt, előnyből és akcióból is eredményes volt, Tiba pedig egy megúszás végén talált be. Ezzel szemben a szegedi támadások rendre rendre elakadtak, a fórok sem jöttek, a negyedet 6–1-re nyerte a BVSC, és 13–6-ra ellépett.
A záró játékrész elején tovább nőtt a különbség, a vendégek már 16–6-ra vezettek, de a csapat nem engedte el a mérkőzést. Felkai újabb két gólt szerzett, Dömsödi Döniz is betalált emberelőnyből, a végén pedig Rajna állította be a 18–10-es végeredményt.
A legeredményesebb szegedi játékos Felkai Sára volt négy góllal, mögötte Rajna Enikő hárommal. A meccs kulcsa egyértelműen az emberelőnyök kihasználása volt: tizennégy fórból csak kettőt sikerült gólra váltani, míg a BVSC nyolcból hármat értékesített. A vendégeknél Gorter Pien hét góllal zárt, és meghatározó szerepet játszott a második félidőben kialakult különbségben.
SZVE Goodwill Pharma Fortacell – BVSC Manna ABC 10–18 (3–3, 2–4, 1–6, 4–5)
MOL Női OB I., 3. forduló – Tiszavirág Sportuszoda Szegedi gólszerzők: Felkai 4, Rajna 3, Dömsödi Dö. 1, Korom 1, Binder 1 Emberelőny: 2/14 – 3/8 Büntető: 3/4 – 1/1 Kipontozódott: Dobi, Tiba
Fotó: SZVE Goodwill Pharma Fortacell / Albert Péter

