Újra indul a legendás kék-fehér csokigyűjtés, ahol a kézilabda szurkolók együtt mutatják meg, hogy a sport nemcsak a pályán, hanem azon kívül is közösséget épít. A Pick Szeged és az MTK már 2021 óta minden év végén összefog, most pedig a Kozármisleny FC és a Prohuman is csatlakozik a kezdeményezéshez. Ez már igazi nagycsapatos jótékonysági akció, abból a fajtából, amint Gombóc Artúr is csak pislogna.
A szurkolók a Pelister elleni BL-meccsen kezdhetik a csokiesőt: a főbejárattal szemben lehet leadni az édességeket. És ezzel nem áll meg a sztori, sőt a helyzet csak fokozódik (csokozódik!?!), mert még három hazai meccsen lesz lehetőség jótékonykodni – a Győr, a Zagreb és a Budakalász ellen.
A hagyomány szerint az év utolsó meccsén, december 7-én, a Budakalász elleni találkozó szünetében adják át a felajánlásokat az ÁGOTA Alapítványnak. Ez az a pillanat, amikor a szurkolói szeretet kézzelfoghatóvá válik, és a csokikból igazi öröm lesz azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
Időpontok, amikor mindenki hőssé válhat egy tábla csokival:
- November 20. – PICK Szeged – Pelister
- November 22. – PICK Szeged – ETO University Handball Team
- November 27. – PICK Szeged – Zagreb
- December 7. – PICK Szeged – Budakalász

