A kiesés elől menekülő Martfű vendégeként osztoztak a pontokon.
Előzetesen is küzdelmes mérkőzésre számíthatott a Szegedi VSE a Martfű otthonában. Akár azért, mert a nehéz talajú pályán sosem könnyű, másrészt a kiesés elől iszkoló hazaiak sosem számítanak könnyű ellenfélnek.
Küzdelemből valóban nem volt hiány az első félidőben sem, nem úgy gólból, azt szűken mérték a csapatok, érintetlenek maradtak a hálók az első 45 perc során. A fordulás után viszont hamar eredményes volt a Szeged, Albert Csaba szerzett gólt. A középkezdés után még bő 10 percig volt oka a mosolygásra a vendégeknek, aztán egy nagy bedobást követően használta ki a Vasutasok teszetoszaságát a Martfű, egyenlítettek.
A maradék játékrész több szegedi lehetőséget hozott, de gól már nem született.
A SZVSE március 8-én is idegenben játszik, a Békéscsaba II. otthonában.

