Az előjelek alapján talán nem az OTP Bank-Pick Szeged tűnt a Barcelona elleni meccs esélyesének, de Bánhidiéknek volt sansza arra, hogy meglepetést okozzanak.
Amennyire azt hittük, hogy a PSG legyőzése után még komolyabb formába lendül az OTP Bank-Pick Szeged, az annyira nem így történt. A hazai bajnoki meccsek nem a tervek szerint alakultak és a megszerezhető négy pontból, csupán egyet zsebelt be Apelgren legénysége. A Barcelona ellen nyilván igyekezett magát felszívni a csapat, de azt már előre lehetett tudni, hogy hiányzók egészen biztos, hogy lesznek.
Magnus Abelvik Röd, Lazar Kukics és Janus Smárason nem voltak bevethetőek, de az új szerzemény, Fazekas Máté is kihagyta a repülést.
Bánhidi gólja nyitotta a meccset és a Szeged tartotta a lépést az újdonsült klubvilágbajnokkal. Az első játékrész szoros összecsapást hozott, a fordulás után viszont néhány góllal megléptek a házigazdák, az utolsó 15 percre kanyarodva öttel mentek a katalánok.
Persze a szegediek sem azért utaztak ki, hogy ennél az állásnál hátradőljenek és köszönjük szépen a meccset. Innen is felzárkóztak, a meccs vége előtt már csak egyetlen gól volt a lemaradásuk. Az utolsó perc ennek ellenére háromgólos Barce előnynél jött, egy-egy gól még született, a hazaiak megnyerték a meccset.
A Szeged sokat nem pihen, szombaton már az újonc Szigetszentmiklós lesz a vendég a PICK Arénában, akik még sosem jártak ott, jövő szerdán pedig a Magdeburg, igen a címvédő, lesz az ellenfél.
Fotó: Barca

