„Én többet látok a csapatban” – Nem csak a bennmaradást célozná meg a Mórahalmi KSE edzője

Két győzelem, három vereség és ezzel együtt a nyolcadik hely. Egyelőre így fest a Mórahalmi KSE NB II-es kalandja. Az újonc együttes azonban nem szeretne megragadni a túlélésnél: ifjabb Miksi István vezetőedző a középmezőnyben, sőt, akár még előrébb is el tudná képzelni a csapatot. Szombaton a BVSC-Zugló ellen hazai pályán jöhet az ehhez vezető újabb fontos lépés.

A megyei bajnokság megnyerésével Mómegérkezett az NB II-es férfi kézilabda-bajnokságba a Mórahalom, és bár az új terepet még szokni kell, a csapatnál nem úgy tekintenek a szezonra, mint egy hosszú túlélőtúrára. A megyei bajnokság megnyerése után magasabb szinten is szeretnének bizonyítani, ehhez pedig már az első idényben meg kell találniuk a helyüket. Öt forduló után két győzelemmel és három vereséggel a D csoport nyolcadik helyén állnak. A hivatalos cél a bennmaradás, ifjabb Miksi István vezetőedző azonban ennél valamivel merészebb forgatókönyvet is el tud képzelni.

„Az egyesület elnöke azt kérte tőlünk, hogy maradjunk bent, de én többet látok a csapatban. Szeretnék minél feljebb kerülni a tabellán, amennyire csak lehet. Van néhány kiemelkedő együttes a mezőnyben, de úgy gondolom, mi is képesek lehetünk arra, hogy odaérjünk a középmezőny elejére, vagy akár még feljebb.”

A magasabb osztályba lépés nem egyszerűen annyit jelent, hogy a hétvégi ellenfelek neve mellett másik bajnokság szerepel. Más tempó, más kihívások és másfajta rutin várja a játékosokat, a Mórahalomnak pedig menet közben kell felvennie a ritmust. A Budapest Honvéd elleni szoros mérkőzés például különösen fájó emlék maradt az edzőben. A mórahalmiak sokáig vezettek, de a végjátékban a fővárosiak fiataljai jobban bírták a terhelést.

„Ott volt bennem egy kis csalódás, mert szerintem egy igazságos döntetlen reálisabb lett volna. Végig vezettünk, de a végét a Honvéd fiataljai jobban bírták. A Lajosmizse elleni mérkőzésünk is olyan volt, amelyből többet vártam volna. Azt a két meccset úgy érzem, mi veszítettük el.”

A csalódottság persze nem jelenti azt, hogy pánikolnának. A Mórahalom friss feljutóként még tanulja a mezőnyt, a játékosoknak pedig hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy az NB II-ben más jellegű mérkőzések várnak rájuk, mint a megyei bajnokságban, annak ellenére, hogy vannak, akik korábban belekóstoltak már az osztály adta kihívásokba.

„Nekünk is tanulnunk kell, a játékosoknak pedig vissza kell szokniuk ehhez a szinthez. Teljesen más a mezőny, mint a megyében. De nem vagyunk csalódottak, mert szerintem jó úton haladunk afelé, hogy elérjük a céljainkat.”

Szombaton jöhet az újabb nagy dobás

A következő lehetőség máris itt van a pontok gyűjtögetésére, szombaton a BVSC-Zugló látogat a Móradombi Sportcsarnokba. A fővárosiak egy ponttal állnak a Mórahalom előtt, vagyis nemcsak egy újabb bajnoki, hanem egy közvetlen rivális elleni fontos erőfelmérő is vár a hazaiakra. Miksiék nem készülnek vakon a találkozóra: a mérkőzések videófelvételei alapján feltérképezték az ellenfelet, és az edzéseken is a megfelelő taktikai megoldásokon dolgoznak.

„Azt gondolom, a két csapat nagyjából egy szinten van. Szeretnénk itthon tartani a két pontot, és ha a fiúk betartják a taktikai utasításokat, erre jó esélyünk lehet.”

A BVSC utáni meccset követően sem lassul a tempó. A Mórahalom a következő fordulóban a középmezőnyben szereplő Bugyi SE-hez látogat. A tréner bízik benne, hogy ebből a két találkozóból sikerül pontokat gyűjteniük, amivel nemcsak a bennmaradás felé tennének lépést, hanem a tabellán is előrébb kapaszkodhatnának.

A csapat fejlődése mellett a helyi kézilabdaélet szempontjából is fontos, hogy a mórahalmiak hazai mérkőzéseire már most van érdeklődés. Egyelőre nincs telt házas őrület, de a vezetőedző szerint biztató, hogy rendszeresen 50–100 néző is kilátogat a találkozókra, és a büfé is várja a szurkolókat.

Fotó: Mórahalmi KSE Facebook

„Szeretnénk még bővíteni a szurkolóink, illetve a kézilabdát kedvelők táborát. Hál’ Istennek már most is vannak, akik kijönnek a mérkőzéseinkre, és ez fontos nekünk.”

Az újonc tehát egyszerre építi a csapatát és a saját közegét. A cél hivatalosan a bennmaradás, de ha ifjabb Miksi Istvánon múlik, a Mórahalom nem áll meg az első kipipált feladatnál.

A találka október 17-én, szombaton 16:30-kor kezdődik a BVSC-vel, a Móradombi Sportcsarnokban.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...