Farkas Patrikkal profi szerződést kötött a Liverpool!

A szegedi Farkas Patrik a Vörösöknél folytatja, aláírta profi szerződését a klubbal.

A Liverpool 2024-ben egy rövid időre már leigazolta a szegedi futballistát, viszont a profi szerződés egészen eddig váratott magára. Patrik már az elmúlt idényeket is a szigetországban töltötte, a Blackburn Rovers kötelékében.

A 19 éves focista a Liverpool ötödik magyar játékosa, Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos, Pécsi Ármin és Farkas Erik után, hiszen Patrik testvére már korábban a liverpooli utánpótlás tagja lett, jelenleg az U18-as csapattal készül.

Patrik most hétfőn már ott is volt a padon, a Premier League II-ben, az U21-eseknél, igaz a West Ham elleni találkán még nem lépett pályára. Ki is kaptak a Vörösök… Véletlen volna? Aligha.

Hajrá, Patrik!

Fotó: Liverpool FC

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...