Fiatal támadóval erősített a Szeged-Csanád GA

Újabb játékos érkezését jelentette be a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A DVSC-től Bodnár Balázssal erősítették tovább keretüket a Tisza-partiak.

2007-es születésű támadó középpályást igazolt a kék-fekete együttes. Bodnár Balázs a cívisvárosiak utánpótlásában végigjárta a különböző korosztályokat és az NB III-as tartalékegyüttesben is bemutatkozási lehetőséget kapott. 12 meccsen 2 gólig jutott a Loki II-ben, emellett az őszi időszakban két alkalommal a debreceniek NB I-es keretébe is bekerült.

Köszönöm a lehetőséget, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek! Megtisztelő számomra, hogy egy ilyen klubot képviselhetek. Mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtva a csapat segítésére legyek

– fogalmazott a játékos a klub honlapján.

A Merkantil Bank Liga folytatásáig már nem is kell sokat aludni. A szezon február első napján folytatódik. A Szegedre ráadásul jó kis erőpróba vár, hiszen a Kecskemét vendégeként léphetnek pályára. A két csapat között csupán 4 pont a különbség a Kecskemét javára, ráadásul a szezonnyitón a Szeged 1-0-ra legyőzte ellenfelét.

Fotó, forrás: Szeged-Csanád GA hivatalos honlap

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...