Szerdán este újabb Bajnokok Ligája kihívás vár az OTP Bank-PICK Szegedre: a 7. fordulóban Észak-Macedóniában, Bitolában lép pályára a csapat, a HC Eurofarm Pelister otthonában. A kezdés 20:45-kor lesz, a helyszín pedig a Boro Čurlevski sportcsarnok.
A szegedi együttes a szomorú hétvége után újra edzésbe állt: hétfőn délelőtt és délután is tréning szerepelt a programban, kedden pedig a Szeged–Belgrád–Szkopje–Bitola útvonalon utazik el a csapat, hogy este már a meccshelyszínen gyakoroljon.
A Pelister elleni BL-múlt rövid, de annál kellemesebb: eddig kétszer találkozott egymással a két csapat, és mindkét alkalommal a Szeged győzött. A 2023-as hazai premieren Mario Sostaric kilenc góllal vezette győzelemre a csapatot (34–26), míg a bitolai visszavágón Szita Zoltán utolsó pillanatos találata döntött (28–27).
Érdekesség, hogy mindkét meccs novemberben zajlott, ahogy a mostani is – lassan mondhatjuk: ha november, akkor Pelister.
A zöld-fehér macedón csapatban két korábbi szegedi játékos is szerepel: Bogdan Radivojevic és Nik Henigman. A Pelister eddig egy győzelmet és öt vereséget jegyez, két ponttal a hetedik helyen áll. A Szeged három győzelemmel és három vereséggel hat pontot gyűjtött, ezzel a negyedik pozícióban várja a folytatást.
A mérkőzést élőben közvetíti a Sport1 TV, a Csak Előre a Szegedi Kézilabdáért Egyesület pedig közös meccsnézést szervez a Rolling Stones Pubban – minden #kékek-szimpatizánst szeretettel várnak!
Fotó: pickhandball.hu

