Hajszálon múlott az algyői siker

Az FKSE Algyő U18-as fiú csapata Dabason lépett pályára.

A hétvégén folytatódott az I. osztályú U18-as bajnokság az FKSE-Algyő csapatának. A srácoknak ez alkalommal Dabason volt jelenésük. A felek meglehetősen kiélezett csatát játszottak, szinte végig fej-fej mellett haladtak. Már-már úgy tűnt, hogy pontosztozkodás lehet a vége, ám a dudaszó után, egy időntúli szabaddobásból szerezte meg a győztes gólt a hazai gárda.

A legfájóbb, hogy egy nyerhető mérkőzést buktunk el. Még az 1 pontnak is meg kellett volna lennie, ha nem vagyunk rutintalanok az időntúli szabaddobásnál. A külső körülményekkel is harcolva, nagyon hajtottak a srácok, de sajnos ez nem a mi napunk volt.

– értékelt Prislinger Tibor a meccs után.

A fiúk a 12 csapatos bajnokság 8. helyét foglalják el, négy meccs után két győzelem és két vereség a mérlegük.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...