Szerdán rendezték meg a kaposvári országos bajnokság első napját az úszóknak. Négy vármegyei érem is született: Pádár Nikolett háromszor győzött, Ugrai Panna pedig ezüsttel kezdett.
Az immár a BVSC-Zugló színeiben versenyző, szegedi születésű Pádár 100 méter gyorson megvédte a címét: 55.06-tal ért célba, ezzel 18 századdal előzte meg a második helyezett Ugrait – a Hód Úszó SE kiválósága 55.24-et úszott.
„A lányokra is figyeltem, de elsősorban magamra. Új klubban vagyok, új taktikát raktunk össze, másképp úszom a százat is, és ezt próbáltam most. Még nagyon az út elején járunk, azaz bőven van mit gyakorolni, viszont érzem, ha ez egyszer összeáll, akkor nagyon jó lesz” – mondta a döntő után Pádár, aki a 4×100 méteres mix gyors- és vegyesváltónak is befejezőembere volt, és mindkettőt remek részidővel (54.72 és 54.80) hozta be aranyérmesnek.
A szintén szegedi, a Ferencvárost erősítő Fábián Bettina 4. lett 1500 méter gyorson, míg a HAÁSZ-Szegedi Ússzó Egylet versenyzői közül ketten voltak érdekeltek a szerda délutáni döntőkben: 200 méter női vegyesen Szili-Török Flóra összesítésben a 15., míg 100 méter férfi mellen Nagy Levente a 16. helyen zárt.

