Nem indult szépen, de annál jobban végződött a Szedeák első hazai meccse az új idényben. A Fót a félidőben még négy ponttal vezetett, a végén viszont a szegediek örülhettek, 77–71-re megnyerték a találkozót.
Az első negyed inkább a Fótról szólt. A vendégek 11–11 után magukhoz ragadták a kezdeményezést, Shereef Mitchell pedig különösen elemében volt: az amerikai sorra szerezte a duplákat. A Szedeák ugyan nem engedte el ellenfelét, de a nagyszünetre így is négy pontos hátrány alakult ki, 34–38.
A második félidőre aztán érkezett a szegedi váltás. A hazaiak agresszívebben és fizikálisabban játszottak, Garfield Turner kosarával pedig sikerült megfordítani az állást. A Fót azonban nem engedte el a meccset, többször is visszavette a vezetést, sőt, volt, hogy hét ponttal is előrébb járt.
Aztán jött a negyedik negyed, és vele Glisics.
A szegedi játékos sorra szerezte a pontokat, a Szedeák pedig 62–61-nél újra átvette a vezetést. Wright triplája után már nyolccal mentek a hazaiak, de Dancsecs azonnal válaszolt, így még maradt izgalom a végére.
Egy pont volt már csak a különbség, amikor Turner előbb blokkolta Ellist, majd egy támadólepattanó után kétpontost dobott. Ezzel gyakorlatilag pontot tett a meccs végére is.
A vége 77–71, vagyis a Szedeák megfordította a meccset, és megszerezte szezonbeli első hazai győzelmét. A legeredményesebb szegedi Glisics volt 21 ponttal, Drenovac 19-ig jutott.
Andjelko Mandics vezetőedző szerint az első és a második félidő között ég és föld volt a különbség.
„A fiataloknak most nem az a feladatuk, hogy ne hibázzanak, hanem hozzá is kell tenniük, nem elég, ha nem hibáznak.”
A tréner azt is hozzátette, hogy a csapaton érezhető volt a hazai bemutatkozás miatti stressz és feszültség, de a legfontosabb végül az lett, hogy nem adták fel, és megszerezték a győzelmet. Gratulálunk!
Délút-SZTE-Szedeák–Phoenix-MT Fót 77–71 (15–21, 19–17, 20–21, 23–12)
NB I/A csoport, 2. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1500 néző.

