Két mesterhármas is esett a megye háromban

A gólokkal a harmadik fordulóban sem spóroltak a csapatok.

Székkutason Szabó Imre Richárd egyszemélyes hadjáratot vezetett a Zákányszék ellen: a 20., a 35., majd az 52. percben is betalált, úgy tűnt, hogy simán zárja a meccset a listavezető. A vendégek azonban nem adták fel, Seck Mamadou Bassirou szépített, a hajrában pedig Domján Márió is bevette a kaput – de az egyenlítéshez már nem volt idő, 3-2 lett a vége. A Székkutas így is hibátlanul, kilenc ponttal áll az élen.

Apátfalván még ennél is vadabb meccset rendeztek. A hazaiak a félidőre már 4-2-re vezettek, a Tömörkény viszont a 44. percben Boldog Gábor góljával 4-3-ra zárkózott. A második félidőben aztán Bartucz Máté vette kézbe – vagy lábba?!– az irányítást, és három góljával (64., 80., 82.) végül 7-3-ra zárta a meccset. Kollár Tibor a 75. percben piros lapot is kapott, de már nem volt tétje a dolognak.

A Szegedi VSE-Gyálarét sem kegyelmezett, már a 2. percben előnybe kerültek a Kiszombor legnagyobb bánatára (Solymosi Attila talált be), de Doszkocs Szabolcs, majd Curcin Alen duplája még az első félidőben megfordította a meccset. A második játékrészben Mizsik Attila Sámuel, Kelemen Viktor és a csereként beálló Kószó Ferenc is betalált – 6-1.

A Kistelek is magabiztosan nyert. Tóth Krisztián már az első percben megszerezte a vezetést, majd a 40. percben duplázott is, Bencsik Adrián szintén kétszer volt eredményes, Sándor Bence pedig a szünet előtt tette fel a pontot az i-re. A HTUS csak egy tizenegyesből szépített Palócz Balázs révén – 5-1.

Üllésen pontot osztottak: Mucsi László szerzett vezetést a Szegvárnak, a hazaiak Fodor Bálint Dániel góljával egyenlítettek, majd Bagi Endre a 70. percben ismét előnybe hozta a vendégeket. A hajrában viszont Lehóczki Ádám mentette a pontot Üllésnek – 2-2.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...