Kevésen múlott a csoda

Van az a meccs, amikor a pályán, de még a nézőtéren is lehet érezni: na, most borulhat a papírforma. A KÉSZ–St. Mihály–Szeged pont ilyen helyzetben volt a Fradi ellen. Hetven percen át úgy futballoztak, mintha a történelmi első pont, sőt a győzelem is meglehetne. Félórányi játék után 2–0, magabiztos játék, a zöld-fehérek pedig szárnyaszegetten keresték önmagukat.

Aztán jött a fordulat, amit senki nem kért.

Nagy Viktória beállása ugyan adott egy kis életet a Fradinak, de a lényeg nem ez volt, hanem a saját hibák. Olyan megingások elöl, középen, hátul, a kapuban, amik egy ilyen ellenfél ellen nem férnek bele. A St. Mihály gyakorlatilag maga indította be a címvédő motorját, és amikor a Fradi elindul, abból ritkán sül ki bármi jó az éppen aktuális ellenfélnek.

A szegediek a bravúr kapujában álltak. Aztán becsukták maguk előtt.

A klub történetében még pontot sem sikerült szerezni a Ferencváros ellen, és fáj leírni, de ez most sem változott. Pedig ez volt az a meccs, amit meg lehetett volna, sőt meg kellett volna nyerni.

De a lányoknak nincs idejük a sebeiket nyalogatni. Szombaton jön a Diósgyőr, idegenben, és az a találkozó már nem kérdés: kötelező a győzelem. A csapat 7 ponttal a kilencedik helyre csúszott vissza, és ha nem akar leszakadni a középmezőnytől, Miskolcon muszáj behúzni a három pontot.

Körkép a fordulóból

Az NB I 8. fordulójában:
MTK–Újpest 1–0
Kispest–Puskás Akadémia 2–0
Győr 3–0-ra nyert Szekszárdon
Pécs 2–0-ra verte az Astrát
Videoton–DVTK 5–2

Fotó: sztm.hu / Gémes Sándor

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...