Megőrizte veretlenségét a 12. bajnoki fordulóban is a Sándorfalva – sőt, Antal Krisztián tanítványai alaposan elpáholták a Hódmezővásárhelyi Tigriseket.
Nem hibáztak az éllovasok a Csongrád-Csanádi labdarúgó I. osztály hétvégi fordulójában. A Sándorfalva hazai pályán fogadta a Hódmezővásárhelyt. Az együttes papírforma szerint behúzta a győzelmet, sőt 9-2-re nyerték meg az összecsapást. Veretlenségük megmaradt, előnyük viszont nem nőtt az élen, hiszen a közvetlen mögöttük lévő együttesek sem hibáztak.
Az Algyő Deszken aratott szűkebb, 1-0-s sikert, míg a Makó vasárnap hazai pályán 2-0-ra verte a Szentest.
A Mórahalom idegenben szenvedett el újabb vereséget, a Tiszasziget vendégeként kaptak ki 3-0-ra, de a SZEOL SC-FK Szeged is maradt a lista végén, miután 5-2-re kaptak ki a Csongrádtól.
A Kiskundorozsma 1-0-s hazai sikernek örülhetett a Bordány ellen – így a két csapat a tabellán is helyet cserélt.

