Hét vereség után, a nyolcadik fordulóban jött el az a pillanat, amire a Csongrád vélhetően a szezon eleje óta várt! Hazai pályán 2-1-re legyőzték a Forráskút együttesét.
Edzőváltás is történt a Tisza-partiak háza táján az elmúlt időszakban és talán a sorokat is sikerült rendezni. A felek az első félidőben adósak maradtak a gólokkal viszont aztán 10 perc alatt hármat is láthatott a közönség. Csongrádi oldalról Bencze Bálint nyitott a gólváltást, aztán K. Tóth Gyula válaszolt, majd Szőrfi Sándor ismét vezetést szerzett, ez maradt a vége. 2-1.
Az éllovasok sem botlottak. Az Ásotthalom 3-0-ra nyert a Csanytelek otthonában Papdi Gábor, Pióker Tamás és Hevesi Milán voltak a gólfelelősök.
A vereségből érkező Algyő II. is javított az előző héthez képest, most a Földeákot múlták felül 2-0 arányban Mityók Krisztián és Deák Donát góljaival.
A Sándorfalva fakó kicsit lemaradt, de legalábbis hátrébb csúszott a pontversenyben, ez alkalommal döntetlent játszottak, az Öttömös vendégeként. A falviak részéről Tóth László szerzett gólt, amire Kuntic Dinkó válaszolt. 1-1.
Egyetlen gólt láthatott a Röszke – Domaszék csata közönsége, azt is a röszkeiek szerezték, nevezetesen Papp Botond.
A Mártély hazai pályán is jó formában focizott, Borbás Zsolt legénysége Papp Zoltán és Kristó Ádám góljaival 2-0-ra nyert a Tiszasziget II. ellenében.
A Csengele – St. Mihály csata pedig négy gólt hozott, a csapatok testvériesen osztoztak ezeken, 2-2-t játszottak. Hazai oldalról Versegi Zsolt és Tóth Szilveszter talált be, a vendégek részéről Nándori Barnabás és Olajas Csaba volt eredményes.

