Ahogy arról beszámoltunk győzelemmel kezdte a szezont a divízió I-es bajnokságban a Hódkertész Guardians Amerikai Futball Club. A szegedi együttes első csapatának edzőjével, Baranyi Ernővel beszéltünk a Dabas elleni meccsről, a folytatásról és arról, hogy egyre menőbb a Tisza-parton az amerikai foci!
Elstartolt a szezon, nagy lendülettel és végül győzelemmel, a Dabas Sparks ellen. Milyen volt a meccs, hogy értékeled?
Döcögősen indult az első félidő, a támadósorunknak mindenképpen. A védelmünk viszont hál’ istennek nagyon jól játszott az egész mérkőzésen. Voltak nagy lehetőségeink, és a jövőbe javítanunk kell dolgokon, mert a meccs során kétszer is volt olyan, hogy gyakorlatilag az egy vagy a két yardosról nem sikerült pontot szereznünk: vagy büntetést kaptunk, vagy el lett rontva egy-két dolog, ami miatt hátrébb kellett, hogy kerüljünk. Viszont az első félidő után sikerült nekünk is haladni, és rájönni, hogy a Dabas védelmének hol vannak a gyenge pontjai. Ezt kihasználva egy touchdownt szereztünk, egy field goalt, illetve a defense-ünk szerzett egy safety-t is, ami elég ritka. Így jött össze ez a 11 pont, szóval minden fronton mindenki szerzett pontot, végső során jó volt a mérkőzés.
Hogy alakult egyébként a keret az elmúlt időszakban, említsük meg, hogy már kettesszámú csapatotok is van.
Volt fontos távozónk, mind támadó, mind védő oldalon, de szerintem egészen jól sikerült pótolnunk, akár újonc játékosokkal, vagy akár a régebbi játékosok előrelépésével a távozókat. A második számú csapatunk pedig pontosan azért indult, hogy aki nem fér be az első számú csapatba, az ne a padról nézze végig az egész szezont, hanem ő is kapjon játéklehetőséget, és a jövőben tudjunk ráépíteni, akár már a következő szezontól.

Ott hogy zajlik a munka, ott is tevékenykedsz edzőként?
Ugye két csapatból áll össze a divízió kettes csapatunk. A Budapest Titans és mi. A védelmet az egyik edzőnk irányítja, a támadóegységet pedig a Titans egyik edzője, és így dolgozunk össze. Én gyakorlatilag csak az edzéseken, amiket kér a másik edző, hogy mit tanuljanak meg a srácok, vagy mire fektessünk nagyobb hangsúlyt, ezeket lekoordinálom, de aktívan a pálya mellett én nem szólok bele a dolgokba.
Ne menjünk már el szó nélkül a március mellett. Nagyon jól szerepeltetek az Egyetemi Amerikai Futball Kupanapon, megnyertétek. Az milyen volt?
Igen, hát jobban nem is tudtunk volna szerepelni. Az egy jó ráhangolódás volt a szezonra, főleg az egyetemista fiatalabb játékosainknak. Jól érezték magukat, nyilván amiatt is, mert győzelemmel zártunk. Eddig háromszor volt ilyen rendezvény, mindháromszor döntőbe jutottunk, kétszer mi nyertünk. Ott egyébként teljesen más dolgokat játszunk, mint a nagy csapatban a bajnokság során. Más, hogy ott hét a hét ellen játszik, és egyéb finomságok is vannak, amik nem úgy működnek. Belerázódni, csapatépíteni viszont nagyon hasznos volt, még összetartóbb lett a brigád.

Mi a helyzet az amerikai futball hazai népszerűségével? Névadó szponzorotok lett, sokan vannak a meccseken, egyre több környékbeli élvezi és szereti, amit csináltok. Ezt jól látom?
Tényleg, így van. Azt kell, hogy mondjam, most már számítunk is a közönségünkre és nyilván örülünk is annak, hogy ilyen rengetegen kijönnek. Igazából azt kell, mondjam, hogy szinte ez már természetes itt Szegeden. Ezen mindig le van hűlve a többi csapat, hogy milyen sokan kijönnek, és nem csak szülők vagy barátok, hanem tényleg olyan emberek, akik szeretik a sportot, szeretik nézni az NFL-t, és egy fél napot szeretnének eltölteni amerikai foci nézéssel, illetve szurkolással. Nagyon jó szokott lenni a hangulat. Most voltak cheerleaders-ek is, élőben folyamatosan megy a kommentár. Nagyon-nagyon hálásak vagyunk minden alkalommal a nézőknek, hogy ilyen sokan kijönnek, és tényleg az mindenki Guardians cuccokba vagy legalább piros cuccba jön le, és pirosba van öltöztetve a pálya!
Mit hoz a folytatás? Szombathelyre látogattok a hónap végén.
Igen, az idegenbeli meccs. Az jó erő felmérésnek ígérkezik, mert Szombathelyre utazunk, már harmadik alkalommal, ami mindig egy jó kis túra. Viszonylag fáradtan szoktunk megérkezni, de hát most már ehhez hozzá kell, hogy szokjunk. Gyakorlatilag egy olyan csapattal találkozunk, akik az előző jó pár évben folyamatosan döntőben játszottak, és többször meg is nyerték a Divízió I-et. Most a Győrrel közösen indulva erősítettek, import játékosaik vannak, import edzőjük, ami ugye azt jelenti, hogy szakmailag nagyon rendben vannak. Még nem játszottak mérkőzést, ezért ki se tudjuk elemezni, hogy milyen játékot vagy játékerőt képviselnek, mire kell figyeljünk. Szóval majd élőben kell alkalmazkodnunk. Az biztos, hogy tavaly is viszonylag szoros és elég küzdős meccset játszottunk. Azt azért el lehet mondani, hogy nálunk szuflából nincs hiány, végigbírjuk a negyedik negyed végéig, ez szokott lenni az erősségünk is. Az utolsó sípszóig keményen nyomjuk.
No, és mik az elképzelések a bajnokság tekintetében?
Szerintem minden csapatnak az a célja, hogy bajnokságot nyerjen. Ugye mi most címvédők vagyunk, ezért mindenkinek ránk fáj a foga. Alapvetően az a célunk, hogy az egyes mérkőzéseinket megnyerjük. Nem az van, hogy arról beszélgetünk, hogy majd így a döntőben, meg majd úgy az elődöntőben. Először nyerjük meg a mérkőzéseinket, vagy ha éppen becsúszik egy vereség, vagy egy-két vereség, akkor még nem omlik össze a világ. Az a célunk, hogy minden mérkőzésen a legjobbunkat nyújtsuk. Magunk felé is, illetve a közönség felé is. A hazai meccseken mindig van egy plusz bizonyítási vágy bennünk, hogy gyakorlatilag a közönségünknek is hazai pályán megmutassuk, hogy mire vagyunk képesek. Oké, talán kicsit kerülgetem a forrókását, de nyilván az a cél, hogy a bajnokságot megnyerjük, de ahhoz az kell, hogy lépésről-lépésre haladjunk és meg tudjuk nyerni a mérkőzéseket, úgyhogy a legjobban játszunk.

