Minimális különbség, maximális küzdelem

A Szegedi VSE ezúttal is megmutatta az NB III-ban, hogy a tabella állása nem mindig tükrözi a valós erőviszonyokat: remekül helyt álltak a bajnokesélyes III. Kerületi TVE otthonában, és csak egy korai, szerencsés hazai találat döntötte el a meccset.

A 7. percben egy lecsúszott beadás hullott be a szegedi kapuba Tóth Bence révén, mint a hármas sípszót követően kiderült, ez volt a mérkőzés egyetlen gólja. A folytatásban viszont az SZVSE egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet: több nagy egyenlítési lehetőség is adódott, a csapat felvette a ritmust, és végig meccsben voltak a srácok.

A második félidőben Kelemen Balázs együttese bátran támadott, jól váltott ritmust, és többször is közel járt a gólhoz, de a befejezések ezúttal nem jöttek össze. Az igazság az, hogy ebben a csörtében akár az egy pont is benne volt, de az égiek most nem szavaztak bizalmat a Tisza-partiaknak.

III. Kerületi TVE – Szegedi VSE 1–0 (1–0)

NB III., Dél‑keleti csoport – 9. forduló Budapest, III. Kerületi TVE Sporttelep Vezette: Pusztai Gergely (Zahorecz)

Gólszerző:

Tóth B. (7.)

SZVSE keret:

Balogh Cs. – Kovács P. (Tóth D. 68’), Csamangó T., Rádai, Kiss K. (Doszkocs 76’), Benyó (Kelemen V. 76’), Kis Cs., Farkas M., Kéri (Borbás M. 82’), Curcin, Amariutei (Ábrahám‑Fúrús 76’) Vezetőedző: Kelemen Balázs

Fotó: Szegedi VSE archív

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...