Emlékezetes és jó iramú mérkőzéssel indította a szezont az NB I-es női röplabda-bajnokságban a Szegedi RSE. Milodanovics Andrea lányai ugyan nem nyertek, de nagyot küzdöttek és megszorongatták TOP 4-es ellenfelüket.
Vasárnap a DVTK ellen, hazai pályán indította az NB I-es női röplabda szezont a szegedi együttes. A fiatal és formálódó csapat óriásit küzdött és a győzelemre is megvolt az esélyük.
Az első szettet a Diósgyőr nyerte, 25-15 arányban, ezt viszont szegedi sikerek követték. A második felvonásban sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok és a vége is meglehetősen szoros lett, két ponttal volt jobb a Szeged. Rosszul indul a harmadik játszma, 8-1-re húztak el a vendégek, a Tisza-partiak tartását viszont jól mutatja, hogy innen is képesek voltak felállni és végül az ő sikerükkel zárult a szett.
A negyedik játszmában is a DVTK indított jobban, itt a szegedi időkérés is hiábavaló volt, egyenlíteni tudott a DVTK. A döntő szett igazán kiélezett játékot hozott, ahol akár a hazai siker is összejöhetett volna, ám végül mégsem így történt, három ponttal a vendégek voltak jobbak.
Nem is tudom mit mondjak… fiatalság=alázat=szív! Egy olyan hatalmas játékot produkáltak a lányok, amitől teljesen meglepődtem, nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk, mert hatalmas meccset játszottak. Megérdemelték volna a győzelmet, mert nem volt olyan labda, amiért ne küzdöttek volna a végsőkig, nem volt olyan labdamenet, amit ne 110%-on vittünk volna végig. Amit ezek a lányok most letettek az asztalra, az bebizonyította, hogy a munkához való alázatos hozzáállás kifizetődik és mindig meglesz az eredménye. A DVTK egy top4-es csapat, most is erre törekszenek, mi egy alakuló, fiatal csapat vagyunk, akik még keresik a helyüket, de vasárnap este bebizonyítottuk, hogy itt a helyünk. Örülök, hogy nem voltunk egy könnyű ellenfél, és mindenkinek meg fogjuk nehezíteni a dolgát, mert nagyon harapósak vagyunk, akik nem adják ingyen a bőrüket. Ez a 3:2-es eredmény felért nekünk egy győzelemmel.
Így nyilatkozott Milodanovics Andrea vezetőedző.
A lányokra nem vár hosszú pihenő. Szerdán 18:30-tól a Magyar Kupában az UTE U21 lesz az ellenfél, szombaton 18 órától pedig a bajnoki alapszakasz második fordulójában a BVSC-Zugló érkezik Szegedre.
Fotó: Szegedi RSE Facebook

