Nem bírt egymással a Szeged és a Békéscsaba

1-1 lett a focirangadó végeredménye.

Edzőváltást követően, izgalmas szomszédvári csatára készült a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. Habár az előző héten bejelentették, hogy a folytatásban Laczkó Zsolt veszi át a csapat irányítását, a klub már ekkor jelezte, hogy a Békéscsaba elleni derbin még a szakmai stáb vezényli a csapatot, Laczkó majd hétfőtől kezdi meg a közös munkát a fiúkkal.

A Csaba elleni csörte a várakozásoknak megfelelően küzdős találkozót hozott, inkább brusztolós focit. A kapuban most nem Veszelinov kezdett, legutóbb megsérült, így Molnár-Farkas Tamás húzhatott kesztyűt. A keretbe Szilágyi Zoltán és Rjasko Mihajlo is bekerült.

Az első felvonás nem hozott gólt, néhány szegedi helyzet ugyan adódott, de a háló érintetlen maradt. A fordulás után viszont jól jött ki a Szeged, Novák Csanád egy centerezést követően kíméletlenül a léc alá küldte a játékszert. Az öröm nem maradt el, de nem tartott sokáig.

Néhány perc múlva Borsos került ziccerbe a túloldalon és nem is bazilikázta el a helyzetet, egyenlített.

A folytatás tartogatott ugyan helyzeteket, helyzetecskéket, de újabb gól már nem született.

Merkantil Bank Liga, 17. forduló
Szeged-Csanád GA–Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (0-0)
Szeged
, Szent Gellért Fórum, 1369 néző. Vezette: Katona Balázs (Szabó Dániel, Topálszki Szabin)
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Sándor M. (Mádi Sz., 67.), Szilágyi, Rjaskó, Kalmár, Kurdics (Zvekanov, 67.)– Vágó, Márkvárt, Holman (Tóth-Gábor, 87.), Bodnár (Kun, 77.) – Novák Cs. (Borvető, 77.) Megbízott edző: Kapics Bekim
Békéscsaba: Póser – Major G. (Papp Á., a szünetben), Kelemen D., Kuzma, Mikló, Kotula – Balla K., Pintér B., Zsolnai  – Borsos (Daru, 79.), Nagy R. (Szabó B., 79.). Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Novák (47.), ill. Borsos (55.)

Germán Tamás csapatmenedzser így értékelt a lefújást követően:

Az edzőváltás után próbáltuk felrázni a srácokat, és azt kértük, hogy küzdjenek a városért, a klubért, egymásért. A hozzáállásra nem lehetett panasz, de összességében csalódottak vagyunk. Fizikális meccs volt, mindkét csapat odatette magát, lényegében igazságos a döntetlen.

Ha pedig az összefoglalót is csekkolnád, akkor ezzel is tudunk szolgálni:

Fotó: Szeged-Csanád GA Facebook

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...