Öt perc alatt elúszott a Kosársuli meccse Nagykőrösön

19-0. Ennél rosszabb rajtot nehéz elképzelni.

A Vásárhelyi Kosársuli gyakorlatilag az első öt percben olyan hátrányba került Nagykőrösön, amiből már nem tudott visszakapaszkodni, hiába javult fel jelentősen a játék a folytatásban. A vége 79-71-es nagykőrösi siker lett az NB I/B Zöld csoport második fordulójában.

Pedig mindkét csapat győzelemmel kezdte a szezont, így joggal lehetett bizakodni egy szoros, vagány összecsapásban. Ehhez képest a nagykőrösiek villámrajtot vettek, ha úgy tetszik sólyomszárnyra kaptak, és 19-0-ra megléptek. A Kosársuli első pontjaira az ötödik perc végéig kellett várni, de az első negyed így is 30-5-ös hazai vezetéssel zárult. Aú!

A második tíz percben sem sikerült érdemben közelebb kerülni. Anda és Polányi igyekezett tartani a lelket a vásárhelyiekben, de a nagyszünetre már 53-20-as különbség alakult ki.

Ezt követően viszont nagyot változott a játék képe.

A harmadik negyedet 28-15-re nyerte a Kosársuli, ebben volt egy 10-0-s sorozat is, és elkezdett olvadozni a hátrány. A hajrában tovább faragták a különbséget a vendégek, így végül nyolc pontra sikerült visszajönniük.

A fordításra azonban már nem maradt idő.

A vásárhelyiek legjobbja Anda volt, aki 24 ponttal és 14 lepattanóval dupla-duplát ért el.

A mérkőzés után Saša Vejinović is az első félidőt emelte ki, ugyanakkor dicsérte csapatát azért, ahogyan visszaküzdötte magát a meccsbe.

Először is gratulálok a Nagykőrösnek a győzelemhez! Talán, ha nem kezdünk ilyen álmosan… De úgy éreztem, nem hittük el, hogy ma ide győzni indultunk. A két teljesen ellentétes félidőben gyakorlatilag majdnem ugyanolyan eredmény született oda-vissza, ám a végén kifutottunk már az időből. Az nem fér bele, hogy így kezdjünk, ám ahogy visszajöttünk a meccsbe, azért dicséret illeti a fiúkat. A Nagykőrösnek további sok sikert kívánok!

A Kosársuli pénteken a TFSE otthonában folytatja a bajnoki szereplést.

Fotó: MKOSZ | Balla Attila

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...