OTP Bank-Pick Szeged: Méltó főhajtás a pályán

A PICK Szeged játékosai győzelemmel emlékeztek meg a klubalapító dr. Bérczi Mihályról, aki 95 éves korában hunyt el. A Balatonfüredi KSE elleni idegenbeli bajnokin nem volt kérdés: a szegediek már az első félidőben eldöntötték a találkozót, végül 35–21-es sikert arattak.

A csapat fekete karszalaggal lépett pályára, a vendégszektorban pedig csendes főhajtással és buzdítással emlékeztek meg Misi bácsiról a szurkolók. A hangulat méltó volt az alkalomhoz, a teljesítmény pedig önmagáért beszélt.

A mérkőzés elején még akadt némi ingadozás a Tisza-partiak játékában, de Mikler Roland védései, Bánhidi Bence és Szilágyi Benjámin góljai gyorsan stabil előnyt hoztak a csapatnak. Frimmel látványos találata után tovább nőtt a szegedi előny, és innentől kezdve nem engedték ki a kezükből az irányítást a srácok.

A védekezés hatékony volt, a támadások pontosak, a labdaszerzésekből gyors gólok születtek. Kukics, Garciandia, Mackovsek és Gottfridsson is hozzátett, Mikler pedig bravúrt bravúrra halmozott – az első félidő végére 21–12 állt az eredményjelzőn.

A második játékrészben Radvánszki Attila állt a kapuba, és ő is remekül szállt be. Bodó Richárd és Szilágyi Benjámin tovább növelték az előnyt, utóbbi hibátlanul értékesítette mind a négy büntetőjét. A fiatalok is lehetőséget kaptak: Fazekas Máté és Járó Kristóf megszerezték első NB I-es góljukat.

A vége 35–21 lett, a PICK Szeged magabiztosan hozta a bajnokit, és méltó módon emlékezett meg alapítójáról. A következő fordulóban, november 8-án a Veszprém érkezik a PICK Arénába – az kérem, igazi rangadónak ígérkezik!

Fotó: pickhandball.hu

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...