Piros lapos csata Székkutason, izgalmas fordulat Hódmezővásárhelyen

Az elmúlt hétvégén a Csongrád-Csanád megyei III. osztályban sem pihentek a csapatok. Foglaljuk össze a hétvége történéseit!

A Zsombó SE egyszerűen nem ismer kegyelmet, Székkutason, a második helyezett – és a fordulót megelőzően még veretlen – otthonában is nyert, méghozzá úgy, hogy közben két piros lapot is kiosztottak a bírók. A hazaiak Szabó Imre Richárd korai góljával kezdtek jól, a vendégek azonban Bényi Benedek duplájával (24., 31. perc) még az első félidőben megfordították a meccset. A második félidőben aztán Szűcs Bálint és a csereként beállt Gyuris Dávid is betalált, 1-4-re lépett meg a Zsombó. Szabó Imre Richárd a 70. percben tizenegyesből szépített, a hajrában pedig előbb a zsombói Király Soma, majd a székkutasi Dáni Dániel is pirosan izzó lapot kapott. A végeredmény 2-4 lett, a Zsombó pedig öt forduló után is hibátlan, immár 15 ponttal vezeti a tabellát.

Hódmezővásárhelyen is parázs csata zajlott. A HTUS két gyors góllal (Kovács Attila, majd Bernáth Csaba) hátrányba került a Kiszombor ellen, de Tóth Patrik és Kecskeméti László révén a félidő derekára már összejött az egyenlítés. A folytatásban Solymosi Attila egy góllal ismét előnybe hozta a vendégeket, Palócz Balázs azonban a 39. percben megint egyenlített. 3-3 volt az eredmény a szünetben. A második félidőben aztán Solymosi másodszor is betalált, majd a csereként beállt Bakó Norbert Tamás is megszerezte a maga gólját, a hazaiak Kecskeméti László második találatával csak szépíteni tudtak – 4-5 lett a végeredmény a Kiszombor javára.

A Szegvár 1-2-re kikapott a Kistelektől, a vendégek részéről Tóth Gábor és Sándor Bence feleltek a gólokért, a hazaiak félórávala vége előtt Bagi Endrének köszönhetően szépítettek, de újabb gól már nem született.

A Zákányszék 2-0-ra verte a Szegedi VSE-Gyálarétet Seck Mamadou Bassirou és Szűcs Dávid góljaival.

A Tömörkény 2-1-re nyert a Makó ellen, a hazaiak a vezetést az első felvonás végén Forgó Ferenc találatával szerezték meg, ám a fordulás utána a Makó egyenlített, Murvai Máté köszönt be. A hajrára fordulva viszont Tóth Norbert döntötte el a három pont sorsát.

Üllésen sem volt hiány a gólokból az Apátfalva elleni meccsen. Igaz a félidő végéig kellett erre várni, előbb Csamangó Olivér volt eredményes, majd Bartucz Máté hamar egyenlített. A szünetben viszont az Üllés szívta fel jobban magát, Fodor Bálint Dániel néhány percen belül duplázott, majd Csamangó sem akart lemaradni és vélhetően a keretes szerkezeteket is szereti, így az ő gólja zárta a találkozót a 81. percben. 4-1

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...