Laczkó Zsolt bemutatkozó meccsén pont nélkül maradt a Szeged-Csanád GA.
Vereséggel zárta karcagi kiruccanását a Szeged-Csanád Grosics Akadémia az NB II-es bajnokság legutóbbi fordulójában. A kék-feketék kispadján most először ült ott Laczkó Zsolt. A tréner a Mezeket Fel-nek nyilatkozott a meccset megelőzően és az a számítása, hogy nehéz lesz a meccs bejött. A Karcag nem adta könnyen magát, sőt már a meccs elején egy félpályára megeresztett lövéssel próbáltak kifogni a vendégeken.
Az első felvonás kemény mezőnyjátékot hozott, majd egy karcagi gólt a 22. percben egy rögzített szituációt követően, szabadrúgás után volt eredményes a hazai alakulat.
A szünet előtt Zvekanov előtt adódott ugyan egy lehetőség az egyenlítésére, de végül nem sikerült azt kihasználni. Zvekanov a fordulás után ráadásul még ennél is szerencsétlenebbül járt, a karcagiak egy ígéretes lehetőségét állította meg, szabálytalanul, a gond az volt, hogy már korábban is begyűjtött egy sárga lapot, abból kettő pedig Karcagon is pirosat jelent.
Az emberhátrány nem tette könnyebbé a Szeged életét, igaz kissé talán meglepő módon a nem sokkal később végrehajtott cserék felrázták a csapatot és sokkal kezdeményezőbbé vált a csapat. Sikerült több helyzetet is kidolgozni, igaz a befejezésekbe rendre hiba csúszott. 10 emberrel is nagyot küzdött a Szeged, de a hazaiak hálóját ez alkalommal maximum a szél rezgette.
A srácok február 22-én hazai pályán játszanak, a hódmezővásárhelyi Sós Bencét is a soraiban tudó Tiszakécske érkezik a Szent Gellért Fórumba.
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
Karcagi SC–Szeged-Csanád GA 1–0 (1–0)
Karcag, Liget úti Sportcentrum, 500 néző. Vezette: Takács Ákos (Szilágyi Norbert, Balla Levente)
Karcag: Engedi – Győri Á., Szekszárdi T., Mona (Fazekas L., 85.), Kovalovszki – Szűcs K., László D., Hidi P. (Vida M., 83.), Pap (Kohut M., 85.) – Székely D. (Girsik Á., 69.), Fekete O. (Kaye, 69.). Vezetőedző: Varga Attila
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Sándor M., Szilágyi Z., Rjaskó (Horváth M., 83.), Kalmár – Zvekanov, Márkvárt – Holman (Rabatin, 55.), Kurdics (Halmai Á., 55.), Bodnár B. (Miskolczi D., 83.) – Novák Cs. (Tóth-Gábor, 69.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt
Gólszerző: László D. (22.)
Kiállítva: Zvekanov (52.)
Az első félidőben mutatott játékunk nem tetszett. A második játékrészben a kiállítás megváltoztatta a mérkőzést. Sokat kellett gondolkodnunk, hogy mennyi rizikót vállaljunk be. Az utolsó harminc percben nyújtott teljesítményünk már rendben volt, tíz emberrel is beszorítottuk a Karcagot. Sajnos kihagytuk a helyzeteinket, így a folytatásban azon kell dolgoznunk, hogy ezen változtassunk.
– értékelt Laczkó Zsolt.
A meccs videós összefoglalója:
Fotó: Szeged Csanád GA

