Szegedi győzelem Zágrábban

Szoros első félidő után robbantott az OTP Bank-PICK Szeged, és 28–23-ra elintézte a horvát rekordbajnokot, a HC Zagrebet a Bajnokok Ligája hatodik fordulójában.

A szegediek ezúttal is a Magdeburg elleni kerettel utaztak Horvátországba – Abelvik és Smárason továbbra sem játszhatott, de a fiatal Járó Kristóf ismét ott volt a csapatban. A meccs különösen emlékezetes lett Lazar Kukics számára: a szerb irányító először lépett pályára édesapaként, kisfia születése után. Gratulálunk!

A találkozó eleje igazi csatát hozott: kevés gól, sok kemény ütközés, és Thulin már az ötödik percben hetest hárított. Bánhidi piros lapja sem törte meg a lendületet – a szegediek fejben nagyon ott voltak. A félidő végül 10–10-re zárult.

A fordulás után viszont beindult a Pick-henger. Gottfridsson dirigált, Garciandia és Jelinic pedig sorra termelték a gólokat. Mikler Roli klasszis formában védett – hetest fogott, ziccereket húzott le, gyakorlatilag befalazta a kaput. A 38. percben már négy góllal vezetett a Szeged, és innen nem is engedte ki a meccset a kezéből.

A végjátékban jött még pár bravúros védés, néhány parádés találat, és a szegedi tábor hangja betöltötte az Aréna Zagrebet: „PICK Szeged! PICK Szeged!” – zúgott a csarnokban. A vége 28–23, magabiztos, érett játék, és két nagyon fontos BL-pont a zsákban.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...