Címke: Hódmezővásárhelyi FC

spot_imgspot_img

Brlázs Gábor: Négy-öt ponttal is gyűjthettünk volna többet! A szomszédvári rangadón javítana a HFC

Nem úgy alakul az ősz a Hódmezővásárhelyi FC számára, ahogyan azt a csapatnál előzetesen remélték. A vásárhelyiek több szoros mérkőzésen is értékes pontokat hullajtottak,...

Sok helyzet, egy pont, nem tudta lezárni a meccset a HFC

A helyzetek alapján akár három pont is lehetett volna a Hódmezővásárhelyi FC jutalma, de a focit még mindig gólra játsszák, ebben pedig a Dabas...

A félidei ráadásban úszott el a vásárhelyi előny a megyei derbin

Megyei derbi, de nem a megyében! A Szeged-Csanád GA II-vel játszott a Hódmezővásárhelyi FC, a találkát azonban Gyulán bonyolították le. Ki az a Gyula? De...

Újabb fejlesztés a Városi Stadionban

A Hódmezővásárhelyi FC-nél nem csak a pályán nincs pihenés, hanem az infrastruktúra fejlesztés területén sem áll meg az élet. Most éppen TAO-s forrásból két...

Küzdött a HFC, de pont nélkül maradt a Vasas fakó otthonában

A Hódmezővásárhelyi FC nem játszott rosszul a Vasas II. vendégeként, de a kapu előtt ez alkalommal hiányzott az átütő erő, így a hazaiak 2–0-ra...

A pályáról az utánpótlásba: Nagy Attila, a HFC saját nevelésű játékos‑edzője

A Hódmezővásárhelyi FC edzőbemutató sorozata újabb fejezethez érkezett, ezúttal egy olyan fiatal szakemberrel, aki szó szerint „belülről” ismeri a klubot: Nagy Attila. Ati 7...

Folytatódik a HFC edzőbemutató sorozata, ezúttal Bacsa Zsolt kerül fókuszba

A Hódmezővásárhelyi FC új sorozatában hétről hétre olyan edzőket ismerhetünk meg, akik évek óta formálják a vásárhelyi utánpótlást. A második részben egy igazi „régi...

Rangadót húzott be a HFC U13

A Hódmezővásárhelyi FC U13-as csapata továbbra is hibátlan, a bajnokság második mérkőzését is megnyerte, ráadásul egy igazi szomszédvári rangadón. A Grosics Akadémia érkezett a...

Kövess minket

783RajongókTetszik

Ne hagyd ki

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
spot_img