Újabb csomorkányos érem: Varga Vilmos ötödik lett a kadét válogatón!

Budapesten, a Gerevich Sportcsarnokban rendezték a kadét korosztály dupla válogatófordulóját, ahol a vásárhelyi Csomorkány SE négy versenyzővel képviseltette magát.

A kadétok között Timár Bori, Spissák Dalma és Hars Zétény lépett pástra, mellettük pedig a még serdülőkorú Varga Vilmos is vállalta a megmérettetést és voilá, ő hozta a hétvége legmenőbb vásárhelyi eredményeit.

Vilmos mindkét napon stabil, magabiztos vívással hívta fel magára a figyelmet. Szombaton a legjobb 16 között búcsúzott, vasárnap viszont hibátlan csoportkör után egészen a legjobb nyolcig menetelt. Az elődöntőtől is csupán egyetlen tus választotta el, így pályafutása eddigi legjobb kadét eredményét érte el az ötödik hely megszerzésével.

A csapat többi tagja is szépen helyt állt: Spissák Dalma mindkét napon a mezőny első felében zárt, Timár Bori pedig stabil vívással gyűjtötte a tapasztalatot. A fiúknál Hars Zétény szintén bejutott a legjobb 32 közé, és mindkét fordulóban értékes helyezést szerzett.

Eredmények

Férfi tőr – 2. forduló (55 induló)

    1. Varga Vilmos
  • 17. Hars Zétény

Női tőr – 2. forduló (50 induló)

    1. Spissák Dalma
    1. Timár Bori

Férfi tőr – 3. forduló (53 induló)

    1. Varga Vilmos
    1. Hars Zétény

Női tőr – 3. forduló (42 induló)

    1. Spissák Dalma
    1. Timár Bori

A Csomorkány SE újabb értékes hétvégét zárt: a fiatalok bátran vívtak, Vilmos pedig újabb lépést tett a korosztály élmezőnye felé. Gratula versenyzőknek és az edzőknek!

Fotó: Csomorkány SE Facebook

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...