Vigyázat, Dánia! Jön a Szeged!

Szeged–Budapest–Koppenhága–Svendborg. Ha ezt így egymás után kimondjuk, már önmagában olyan, mintha egy utazós vlog nyitómondata lenne. A PICK Szeged viszont nem városnézésre indult! Szerdán 18.45-kor jön a Bajnokok Ligája második fordulója, méghozzá a GOG otthonában.

A keddi délelőtti edzés még a PICK Arénában pörgött le, aztán irány a csapatbusz, Liszt Ferenc reptér, majd repülés a dán fővárosba. Koppenhágából pedig már a GOG saját busza vitte tovább a társaságot Svendborgba.

Szerdán délelőtt egy közös séta és taktikai finomhangolás szerepel a programban, este pedig jön a nagy feladat: a klub történetének 302. BL-meccse.

A csapat úton lesz, a telefonod pedig akár képben tart, hiszen érdemes figyelni a Pick Szeged közösségi felületeit, mert folyamatosan érkeznek majd a frissítések, este pedig az Útifilm is megjelenik.

Mit várnak a meccstől a szegediek?

Rosta Miklós így foglalta össze a lényeget a klub honlapjának:

„Újabb komoly kihívás vár ránk, egy sokat futó, lendületes csapat lesz az ellenfelünk. Az IFK Kristianstad ellen hatékony volt a védekezésünk, erre lesz szükség a GOG ellen is. Fontos meccs következik, mert a csoportból szeretnénk továbbjutni, ehhez pedig szükség lesz idegenbeli győzelemre is.”

Úgyis tudod, de a rend kedvéért jelezzük, hogy a találkozót a Sport1 TV élőben közvetíti.

Fotó: Pickhandball.hu | Sólya Eliza

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...